MEGNYÍLT A VILÁG LEGNAGYOBB REPÜLŐTÉRI MÚZEUMA ISZTAMBULBAN

Több mint 1000 négyzetméteres múzeum nyílt az Istanbul Airport (IST) nemzetközi indulási oldalán, így egyben a világ legnagyobb repülőtéri múzeumává avanzsált. A „Törökország kincsei: Trónok arca” (Faces of Throne) című kiállítással nyitották meg, ahol 316, fontos török műtárgy nézhető meg, amelyeket 29 törökországi múzeumból gyűjtöttek össze. A múzeum interaktív játékokat is kínál a gyermekeknek, hogy szórakoztató módon mutassa be a történelmet.


A múzeum azt reméli, hogy fellendíti az ország turizmusát azáltal, hogy a kultúrát és a történelmet tárja az utasok elé. A kiállításon, amely az őskortól az oszmán birodalmon a köztársasági korszakig mutatja be az ország történelmét, látható a világ első békeszerződése, a Kádesi szerződés is, ami i.e. 1259-ben jött létre az egyiptomiak és a hettiták között. A kiállításon az oszmán szultánok díszes mellényei is megcsodálhatók.

“Ez a múzeummal egy helyen mutat be olyan eredeti tárgyakat, amelyeket egyébként nem lehetne egyszerre megnézni” – mondta Kadri Samsunlu, a repülőtér vezérigazgatója.

Minden utas, aki beteszi a lábát Törökországba, most lehetőséget kap arra, hogy egyetlen múzeumban megtekinthesse történelmünk rendkívüli jelentőségű műtárgyait” – tette hozzá.

A múzeum bemutatja az utasoknak Törökország 18 UNESCO kulturális örökségi helyét is, így azt remélik, hogy ez is hozzájárul ország népszerűsítéséhez.

Részletek www.travelo.hu>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here