Megint zuhan a líra, dollárt halmoznak fel a törökök

Pénteken ismét zuhanásba kapcsolt a török líra, a dollárral szemben egy nap alatt majdnem öt százalékot szakadt. Ebben egyrészt a feltörekvő piacokkal kapcsolatos hangulatromlás a ludas, másrészt a török háztartások egyre nagyobb része rohan dollárt venni, hogy a magas infláció ellen védje magát. Ráadásul a jövő héten helyhatósági választásokat tartanak az országban, ami tovább növeli a kockázatokat.


Csak pénteken 4,3%-kal zuhant a török líra a dollárral szemben, ezzel délutánra az 5,7-es szintet is átlépte a jegyzés. Ezzel az év eleje óta már 7,8 százalékos zuhanásnál jár a deviza.
Az év elején még úgy tűnt, hogy kicsit normalizálódik a helyzet a török deviza piacán a nagy 2018-as szakadás után, márciusban azonban megint beindult a gyengülés, ami péntekre extrém mértéket öltött.
A líra esésének oka egyrészt az, hogy a gyenge európai bmi-adatok után jelentősen romlott a hangulat a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, ez a török devizára volt a leginkább hatással. Van azonban más ok is: még csütörtökön jelent meg a hír, mely szerint a török háztartások és cégek dollár-megtakarítása új csúcsra emelkedtek, csak a múlt héten 4 milliárd dollár volt a friss beáramlás, amivel a teljes állomány 176 milliárd dollárra hízott. Ez a teljes betétállomány majdnem felét jelenti, hasonló arányra 2006 óta nem volt példa.

Cikk folytatása>>>

forrás: portfolio.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here