Másfél év után újranyitják Budapest legidősebb kávéházát

Kép forrása: hu.wikipedia.org

Már alá is írták a Centrál Kávéház bérleti szerződését, ami decembertől él, az új üzemeltető cég Budapestet a kávéházak fővárosává tenné. Egy Erdogan-közeli török üzletember három éve vette meg az épületet a fölötte lévő irodaházzal együtt.

Újraéleszti 18 hónap zárvatartás után a Károly utcai Centrál Kávéházat az intézményt átvevő Eventrend Group, írja a Világgazdaság. A hazánk mellett Csehországban is jelenlévő vendéglátós cég már alá is írta ehhez a decemberben életbe lépő bérleti szerződést az Özyer csoporttal a 134 éves, Budapest legidősebb kávéházának számító vendéglátóhelyre.

A cikk szerint a vállalat saját megfogalmazása szerint „a kávéházak fővárosává” szeretné tenni Budapestet. Hozzájuk tartozik egyébként még számos patinás ingatlan, így Gundel étterem, a New York kávéház, a Spoon The Boat, a Főőrség kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna és a Müpa cateringszolgáltatása, emellett öt vidéki hotel és 11 rendezvényhelyszín is.

A korábban az első magyar milliárdosok egyikeként ismert Somody Imre és a mellé betársuló, a kávéház ügyvezetését is átvevő Portus Buda Group tulajdonában lévő ingatlant három éve – 20 év után – adták el, akkor került a fölötte lévő irodaházzal együtt török kézbe. Egészen pontosan a sajtóban a török külügyminiszter jóbarátjaként, illetve Orbán Viktor kedvelt török üzletembereként is emlegetett Hasan Özyer vette meg, aki volt már Recep Tayyip Erdoğan török elnök pártjának parlamenti képviselője is.

Tőle veszi most bérbe az Eventrend, az Mfor azt írja, több mint egy éves tárgyalás előzte meg az üzemeltetés átadását, melyet a szintén az Özyer csoporthoz tartozó Matild Palotában írtak alá. Itt egyébként nemrég nyitottak luxushotelt, melynek munkálatait a kormány nemzetgazdaságilag kiemelten fontosnak minősítette.

Forrás: hvg.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here