Luxushotel ókori mozaikkal

Fotó: Museum Hotel Antakya

A Museum Hotel Antakya különleges építészeti megoldással karolta fel a területén felárt többezer éves leleteket.

Talán nem túlzás kijelenteni: a legtöbb építtető és fejlesztő számára nem kimondottan jó hír, ha az építési területen régészeti leletekre bukkannak, mert ez évekre elnyújthatja, sőt akár meg is akadályozhatja a fejlesztést. 2009-ben pontosan ebbe a helyzetbe került az Asfuroğlu család, mikor kiderült, hogy az Antakyában – a Törökország és Szíria határán található ókori Antiókhia városában – épülő luxusszállodájuk alatt többezer éves régészeti leletek egész kincsesbányája rejlik.

Miután a területen feltörték a talajt, és kiderült mi is rejtőzik alatta, a teljes négyhektáros telek hirtelen akkora régészeti lelőhellyé változott, amekkora feltárást 1930 óta nem végeztek Törökországban.

A területen egy 200 fős csapat dolgozott 18 hónapon át, és a régészekből és restaurátorokból álló csapat hihetetlen értékekre bukkant a föld alatt: a világ legnagyobb egy darabból álló mozaikja (ami több mint ezer négyzetméteres és a 4. században alkották) mellett, ép állapotban megtalálták a világ legrégebbi márványszobrát is, ami Erósz görög istent ábrázolja. Emellett fürdők, piazzák maradványai kerültek elő, és felszínre hoztak 35 ezer olyan tárgyat is, melyek az időszámítás előtti harmadik század utáni tizenhárom különböző civilizációból származtak.

Bár a Museum Hotel Antakya megtervezésekor a tulajdonosok eredetileg egy négyszáz szobás szállodát akartak létrehozni, a régészeti feltárások után az Abbasoğlu Group kénytelen volt változtatni a terveken. Az építtető az Emre Arolat Architects (EAA) török építészirodát bízta meg egy olyan luxusszálloda megtervezésével, ami nemcsak körülveszi, de meg is óvja a régészeti lelőhelyet, és amelyben ötvöződik múlt és jelent, régészet és építészet. Így jött létre a 199 szobás, acélvázra épült Museum Hotel Antakya szálloda, aminek aljában a Necmi Asfuroğlu Régészeti Múzeum irányítása alatt működő régészeti park található. A szálloda megalkotásához, az építészek egy olyan acéloszlopkoból és -gerendákból álló vázat készítettek, amely „kikerüli” a leleteket, és a többszintes keretbe helyezték az előregyártott elemekből készült vendégszobákat, éttermet, bárt, lobbyt, melyekből rálátni az alattuk húzódó romokra. Az épület 66 darab, 120 centiméter átmérőjű pilléren áll, melyek egy acélszerkezetben kapcsolódnak össze, és az ezekre helyezett modulokban alakították ki a szobákat és közösségi tereket.

Folytatás és további képek

Forrás: www.octogon.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here