Letartóztatták a török embercsempészeket

Kép forrása: pxhere.com

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 46 éves és 55 éves török férfinak, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy megközelítőleg 50 – harmadik országbeli -állampolgárnak próbáltak meg segítséget nyújtani ahhoz, hogy Nyugat-Európába jussanak.

A megalapozott gyanú szerint a török állampolgárok 2020. augusztus 5. napján Romániában két ponyvás tehergépkocsiba közel 50 szír állampolgárt zsúfoltak be, abból a célból, hogy őket Németországba szállítsák. A magyar határ átlépését követően a két gyanúsított Lajosmizse közelében tartott egy hosszabb pihenőt, miközben a csempészett személyek – köztük gyermekek is- az egyre fokozódó meleget és forróságot elviselhetetlennek érezték, ezért a ponyvát kivágták és – 2020. augusztus 6. napján 13 óra 45 perc körüli időpontban – kiszálltak a raktérből. Ennek felfedezését követően az egyik gyanúsítottat már a helyszínen, míg 55 éves társát Inárcs közelében fogták el, miután a kiszakított ponyvát beragasztotta és megpróbált elmenekülni.

A járásbíróság a jelentős tárgyi súlyú (2 évtől 8 évig terjedő) szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, magyarországi kötődéssel nem rendelkező gyanúsítottak letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása és jelenlétük biztosítása érdekében rendelte el.

A bíróság döntését az ügyészség elfogadta, a gyanúsítottak és az egyikük védője ugyanakkor fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Forrás: hiros.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here