Könyvbemutató: Ezeregy nappal meséi – Kilencvennyolc török népmese Kúnos Ignác lejegyzésében

A    Hazai György Orientalisztikai Alapítvány szervezésében a Hazai Könyvtárban a napokban mutatták be az Ezeregy nappal meséi – Kilencvennyolc török népmese Kúnos Ignác lejegyzésében című művet. Sokan ismerjük a kötet fordítójának nevét, hiszen Tasnádi Edit eddig is sokat tett a török irodalom magyarországi megismertetésért.

A szép kiállítású kötet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának gondozásában jelent meg.

A könyvet bemutató Hoppál Mihály etnológus, folklorista, a MTA doktora a magyar és török közös motívumairól, a motívumok egy részének az ősi török hitvilággal való rokonságáról beszélt. A bemutató török vendégei számára szavait  Tasnádi Edit tolmácsolta, aki elmondta azt is, hogy évtizedes álma valósult meg azzal, hogy a legrégibb lejegyzett autentikus török népmeséket az összehasonlító mesekutatók kezébe adhatja. A beszédek és dedikálások után a Hazai Könyvtár alapítói, Cecília Hazai és Dr. Kinga Hazai virágcsokorral és tortával lepték meg az új fordításkötetének megjelenése mellett a születésnapját is ünneplő fordítót.

Tasnádi Edit Kúnos Ignácról és a könyvről:

Kúnos Ignác (1860. szeptember 22. − 945. január 12.) turkológus, nyelvész; az MTA tagja (levelező 1893). A párizsi Société Asiatique (külső 1889), a Deutsche Morgenländische Gesellschaft (1899), az isztambuli tudós társaság rendes, a helsinki Finnugor Társaság levelező tagja, a nemzetközi Közép- és Kelet-Ázsiai Társaság alelnöke, 1890-től a budapesti egyetem török filológia tanszék magántanára, 1890-től a Keleti Kereskedelmi Akadémia tanára, majd 1919 és 1922 között igazgatója. Ugor és török−tatár nyelvészettel foglalkozott.

Tasnádi Edit

1885-ben rövid időt töltött a bulgáriai törökök között, majd Anatóliába utazott. Törökországi tartózkodása idején Kúnosnak több tanulmánya jelent meg, többek között azok a népdalgyűjtemények, amelyek folklórkutatásának alapjait képezik. Hazatérése után egymás után sorjázó művei is ékes bizonyítékai annak, hogy törökországi éveit egy igazi tudós szorgalmával és lelkesedésével végzett munkával töltötte. Úti jegyzeteiben eleven képet festett Anatólia népének életéről. Munkássága a népköltés minden területét felölelte, és az összegyűjtött népköltési anyagot nemcsak a tudományos világ, hanem a széles olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tette. Az európai turkológia központjai már Kúnos törökországi kutatóútjával egyidejűleg figyelemmel kísérték munkáját. Radloff Probenje különlegesen fontos helyet foglal el Kúnos munkái között, tudniillik az anatóliai és ruméliai török nyelvjárások és népköltési alkotások bemutatásával ő is részt vett ebben a hatalmas sorozatban. Nem kevésbé fontosak Leidenben és Lipcsében megjelent német nyelvű munkái. Helytálló a turkológus és folklorista Georg Jacob megállapítása, miszerint Kúnos vetette meg a török folklórkutatások alapjait. Amikor 192526-ban a török kormány meghívására Isztambulban és Ankarában előadásokat tartott, több műve megjelent törökül is.

Kúnos Ignác

Több mint egy évszázaddal korábbi török világba vezetnek gyűjtései, mégis azt tapasztaljuk, hogy a tér- és időbeli távolság ellenére ismerős közegbe érkezünk. Ahogyan Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútja során felfedezte a magyar és a török népzene rokon vonásait, úgy ismerhetünk rá a Kúnos-gyűjtésekben a közös motívumokra.

A törökök népköltésük felfedezőjét tisztelik benne, hiszen neki köszönhetik a népdalaik, a négysoros manik, a Naszreddin Hodzsa-anekdoták, az árnyjáték karagöz- és a népi ortaoyunu-előadások szövegeinek első lejegyzéseit és kiadásait, valamint ő nyitotta meg a „boszporuszi tündérvilág” és „Adakálé mesekertje”, azaz a török népmesék kapuját is.

A mesegyűjtés azonban nem volt könnyű feladat, hiszen a mesével akkoriban leginkább nők és gyermekek múlatták az időt, egy messziről jött férfiember számára pedig ezekbe a körökbe nem volt bejárás. Kúnosnak azonban szerencséje volt: először a magyar szabadságharc menekültjéből, Farkas Adolfból lett Macar Osman Paşa és leánya, Nigâr Hanım (az első jelentős török költőnő) szalonjában hallhatott két mesét, majd egy másik negyvenkilences menekült, „Szilágyi Efendi” révén jutott hozzá továbbiakhoz.

A gazdag török népmesekincs legkorábbi lejegyzése származik Kúnostól: az Oszmán-török népköltési gyűjtemény I. kötetében (Budapest, kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 1887) 74, az Oszmán-török népköltési gyűjtemény és népdalok címmel megjelent II. kötetben pedig (Budapest, kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 1889) további 24 mese olvasható. A lejegyzés során Kúnos az Oszmán Birodalomban használatos arab írás helyett transzkripciót alkalmaz. A turkológia, a néprajz, történelem, kultúrtörténet és szociológia szakemberei mellett a gondos átírásnak köszönhetően a török nyelvészet, mindenek előtt a török fonetikatörténet kutatói számára nyújt rendkívül értékes ismereteket; ugyanakkor talán épp ez a nem szakemberek számára nem könnyen olvasható lejegyzései mód is lehet az oka, hogy ez az a páratlan dokumentumértékű anyag elfeledve alussza álmát a könyvtárak polcain, holott nyelvészeti jelentősége mellett elsősorban néprajz a néprajztudomány számára jelenthetne rendkívül hasznos kutatási alapot, hiszen akárcsak a Grimm-testvéreké, kétségtelenül ez a népmese-gyűjtemény is a világ legjelesebbjei közé tartozik; nekünk, magyaroknak azonban különösen nagy jelentőségű ez a korai, ugyanakkor nagy terjedelmű autentikus anyag, hiszen alig található benne olyan mese, amelynek egy-egy, de inkább több motívuma ne volna ismerős a magyar népmesekincsből.

Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here