Hétfő óta az utcán vannak a török egyetemi kinevezés ellen tüntető hallgatók

Kép forrása: shutterstock.com

Annak ellenére, hogy a városban betiltottak minden demonstrációt, tegnap koradélután tiltakozók százai gyűltek össze a Bogazici Egyetem rektori épülete előtt.

A tüntetéssorozat az után kezdődött el, hogy a török elnök nevezett ki rektort Bogazici Egyetem, Isztambul egyik neves egyetemének élére. A rektori kinevezése szombaton jelent meg, a diáktüntetés pedig hétfőn kezdődött a városban. Akkor a hallgatók össze is csaptak a rendőrökkel, sőt néhány diáknak sikerült bejutnia az egyetem kampuszára, ahol elfoglaltak egy épületet.

Kedden a tanárok egy része is kifejezte nemtetszését a kinevezéssel kapcsolatban. Felsorakoztak az egyetem udvarán, és hátat fordítottak a rektori épületnek, amikor Bulu átvette elődjétől a hivatalát. A főleg angol nyelven oktató Bogazici Egyetemet 1863-ban alapították akkor még Robert College néven. Ez volt az első amerikai egyetem az Egyesült Államok területén kívül. 1971-ben nevezték át a Boszporusz után (Bogazici), amelynek európai partján fekszik.

A furcsa kinevezésekről mi is sokat tudunk. Az elmúlt félév egyik nagy eseménye, és hónapokig tartó tüntetéssorozata a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete előtt is egy érdekes körülmények között lezajlott fentartóváltás, majd egyetemi kinevezés után indult. A hallgatók – szeptember elsejétől – összesen 71 napig őrizték a Vas utcai épületet, miután az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltásáról szóló javaslatot – így az SZFE alapítványi fenntartásba került. Ezek után pedig kiderült, hogy – szavazás nélkül – a minisztérium ősztől Vidnyánszky Attilára bízza a kuratórium vezetését.

Jelenleg nem lehet pontosan tudni, 2021 szeptemberétől hogyan zajlik majd az oktatás az egyetemen, ugyanis huszonkét oktató jelentette be, hogy nem indít osztályt jövőre, mivel a jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.

Forrás: eduline.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here