Hatalmas üvegipari beruházást jelentett be Magyarországon egy török cég

Összesen 225 millió eurós üvegipari beruházást jelentett be a török Sisecam vállalat Magyarországon – jelentette a Reuters hétfőn délelőtt. A témáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is tartott délután egy sajtótájékoztatót Budapesten, amelyen elhangzott, hogy egy 73 milliárdos beruházásról van szó, amelynek keretében Kaposváron épül majd fel a Sisecam csoport első európai üvegcsomagolóanyag-üzeme és ez az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon, amelyhez a kormány 12,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, és amelynek nyomán 330 új munkahely jön létre.

A Reuters által közölt céges bejelentés szerint a török anyavállalat úgy döntött, hogy Európában elsőként Magyarországon hozza létre üvegcsomagolanyag-üzemét, a beruházás két kemence felépítését foglalja majd magába és éves szinten 330 ezer tonnás kapacitást céloznak meg. A cél az, hogy az első kemence már 2023-ban termelni tudjon, a teljes kapacitást pedig 2025-re érnék el.

A Sisecam Törökország egyik legnagyobb múltú ipari cégcsoportja, amely mára globális szereplővé vált, 150 országba exportálja termékeit, a világban a második legnagyobb üvegáru-gyártó vállalat, 14 országban 43 gyárral rendelkezik.

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter a tájékoztatón elmondta:

A 330 EZER TONNÁS KAPACITÁS JELENTŐSEN KIHAT MAJD A MAGYAR ÜVEGIPAR, A MAGYAR ÜVEGGYÁRTÁS FEJLŐDÉSÉRE.

Részletek>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here