Gyakorlatilag szabadesésben a török líra – Hol lesz a szakadék alja?

Kép forrása: www.pikrepo.com

Kedden tovább zuhant a török líra a dollárral szemben, már bőven 12 felett jár az árfolyam, miközben még két hete is rémálomnak tűnt a 10-es szint áttörése. A mai zuhanás is Erdogan elnök tegnapi szavaihoz kapcsolódik, a politikus megvédte az alacsony kamatokra épülő gazdaságpolitikát, ami további kamatcsökkentéseket vetít előre.
Kedd reggel 12 fölé emelkedett a dollár-líra árfolyam, sőt 12,5-ig is felszúrt a jegyzés. Most 12,2 körül jár, ami

CSAK TEGNAP ESTÉHEZ KÉPEST 6,8%-OS ZUHANÁST JELENT A LÍRA SZEMPONTJÁBÓL.

A török deviza egy hét alatt 18%-ot, az év eleje óta pedig 63,7%-ot gyengült. De a zuhanás évek óta tart, most csak újabb fejezetéhez érkezett a konstans devizaválság. Emögött az elsődleges szempont továbbra is a török monetáris politika, az utóbbi hónapokban 15%-ra vágták a kamatot 20%-os infláció mellett. Legutóbb a múlt héten vágott 100 bázispontot a jegybank.

Hétfő este a kormányülés után beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki megvédte az eddigi exportvezérelt gazdaságpolitikát és ismét hitet tett az alacsony kamatok mellett. Ez pedig további jegybanki lazításra utalhat, ami folyamatosan nyomás alatt tartja a lírát. Kérdés, meddig tarthat ki Törökország, de ezt a kérdést évek óta folyamatosan feltesszük, hiszen 2011-ben még 2 alatt volt a dollár árfolyama, azóta több mint hatszorosára emelkedett.

Forrás: www.portfolio.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here