Ezért vonzó célpont most Törökország a turistáknak

Forrás: youtube

Megugrott a Törökországba érkező turisták száma áprilisban, ám az orosz és az ukrán forgalom visszaesésének a hatását éves szinten még csak találgatják a szakemberek.

A Törökországba érkező külföldi turisták száma a múlt hónapban az egy évvel korábbihoz mérten több mint a háromszorosára, 2,57 millióra nőtt – derült ki a török idegenforgalmi minisztérium adataiból. Az ágazati vezetők arra számítanak, hogy a kereslet idén maga mögött hagyja a 2020–2021-es visszaesést, és az ukrajnai háború ellenére is visszatér a 2019-es szintre.

Sőt, az ország délnyugati csücskében fekvő Bodrum üdülővárosba a helyi polgármester szerint idén 1,5 millió külföldi vendég érkezik, ami meghaladja a járvány előtti 1,3 milliót. Kivált a britek, a németek és a hollandok térnek vissza, akiket a gyenge líra is vonz. Az ezekből az országokból kiinduló beutazó turizmus bővülése egyúttal kompenzálja az orosz és az ukrán forgalom visszaesését is. A líra kurzusa az elmúlt évben a felére csökkent, olyan országok számára is vonzóvá téve a török destinációt, amelyek korábban csak kevés látogatót küldtek. Piotr Henicz, a legnagyobb lengyel utazásszervező, az Itaka elnöke például elmondta a Reutersnek, hogy a foglalások náluk is triplázódtak 2021-hez képest.

Tavaly Törökország turizmusból származó bevételei megduplázódtak, és megközelítették a 25 milliárd dollárt, ám ez még mindig elmarad a 2019-es 34,5 milliárd dollártól, amikor 45,1 millió külföldi látogatott Törökországba.
Az isztambuli kormány szerint a külföldi bevételek segítenek a valuta stabilizálásában és az áremelkedés enyhítésében, még akkor is, ha a külkereskedelmi mérleg tovább romlott. Az Utazási és Turisztikai Világtanács jelentése szerint pedig idén nyáron már ismét Törökország lesz a negyedik legnépszerűbb európai úti cél.

Anatóliából nagyon hiányoznak az orosz turisták
Bodrumtól keletre, a földközi-tengeri térség fő csomópontjában, Anatóliában azonban a háború hatása már jobban érezhető. Az előző évben az orosz és az ukrán volt az első és harmadik legnagyobb küldőpiac, és mindkét ország polgárainak ez a régió volt a kedvenc úti célja. Anatólia idén várhatóan mintegy hárommillió orosz és egymillió ukrán turistát veszít, ami az összes turista nagyjából kétharmada – mondta Recep Yavuz, az NBK Touristic vezérigazgatója.

Az oroszok nélkül nem tudjuk betölteni 600 ezer szállóhelyes kapacitásunkat – tette hozzá.

A Nirvana Hotels vezérigazgatója, Korhan Alsan ezzel szemben azt mondta a hírügynökségnek, hogy az összes európai piacról érkező foglalásnak köszönhetően az ország eléri idén a 2019-es szintet. „Becsléseim szerint Törökország 32 milliárd dolláros turisztikai bevételre tesz szert, és 39 millió turistát fogad” – tekintett az üveggömbjébe Alsan.

Forrás: www.vg.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here