Ez lehetett Szent Miklós végső, titkos nyughelye: megtalálták a sírját, ezt állítják a kutatók

Szent Miklós sírját fedezhették fel nemrég.

Sokszor bele sem gondolunk, hogy, amikor a gyerekek a Mikulást várják, kit is takar ez a kedves elnevezés, főleg, hogy itthon keveredik az orosz eredetű Télapóval. Szent Miklós volt, akinek a jótettei évezredeket átszelve eljutottak a modern idők emberéig, megalkotva a nagy szakállú, minden jóval megpakolt zsákot cipelő Mikulás képét.

Bár életének számos részlete ismeretes, beleértve születési helyét és idejét, valamint halála helyét és idejét is, a végső nyughelyének holléte talán csak most nyer bizonyosságot.

Megtalálták a sírját?

2017 októberében ugyanis – noha akadnak szkeptikusok – felmerült, hogy megtalálhatták Szent Miklós titkos, végső nyughelyét Törökországban, egy 520-ban épült templom alatt. A templom Antalya tartományban van, és Szent Miklós-templomnak nevezik. Egy 1700 éves, rejtett sír ottlétét CT-szkennerrel és radarral támasztották alá.

Nincs könnyű dolguk a régészeknek, hiszen a templom alatti sír nehezen hozzáférhető helyen rejtőzött.

– A feltárást nehezíti, hogy mozaikok vannak a sír felett, a templom padlóján, melyeket előbb óvatosan meg kell lazítanunk, majd elszállítanunk – nyilatkozta egy, a sír feltárásában részt vevő szakember.

Korábban azt hitték, a myrai püspökként elhunyt Szent Miklós testét a 11. században szerzetesek Olaszországba, Bariba vitték, egy szeldzsuk török támadástól féltve a maradványokat. Ott ereklyékre osztották a csontokat, és több országba is juttattak belőlük.

Folytatás

Forrás: femina.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here