Erdogan telefonon egyeztet Trumppal a washingtoni látogatása előtt

Telefonon akar egyeztetni Recep Tayyip Erdogan török elnök Donald Trump amerikai elnökkel, mielőtt eldöntené, hogy elutazik-e Washingtonba jövő héten.

A telefonbeszélgetés alapján fogjuk meghozni erről a végleges döntést – jelentette ki Erdogan kedden újságírók előtt a parlamentben.

Donald Trump november 13-ra hívta meg a török elnököt a washingtoni Fehér Házba

Erdogant két szavazás is feldühítette a minap, ami az amerikai képviselőházban született, ahol október 29-én megszavazták, hogy népirtásnak ismerik el az örmények ellen száz évvel ezelőtt a törökök által elkövetett tömeges gyilkosságokat, illetve szankciókat sürgettek Törökország ellen az északkelet-szíriai offenzívája miatt.

„Ezeket a határozatokat, amelyeket a parlamentjükben meghoznak, mi semmisnek tekintjük” – mondta Erdogan, hozzátéve, hogy azok, akik Törökországot szankciókkal fenyegetik, a jelek szerint nem tudják, hogy számukra Allah az egyetlen büntetőerővel bíró hatóság.

A nézeteltérések ellenére Trump és Erdogan kapcsolata erős. Kettejük október 6-i telefonbeszélgetése után jelentette be az amerikai elnök, hogy kivonja az addig a helyi kurdokat támogató katonáit Északkelet-Szíriából, és ezzel utat nyit Törökország offenzívája előtt.

Erdogan szerint az amerikai erők továbbra is közösen járőröznek a kurdokkal

A török elnök arról is beszélt kedden a parlamentben, hogy az YPG kurd milícia nem vonult még ki teljesen a szíriai–török határ közeléből, és az amerikai erők – szemben a török–amerikai megállapodással – továbbra is közös járőrözéseket végeznek a kurdokkal.

Csaknem egy hónappal ezelőtt a török haderő és szíriai szövetségesei offenzívát indítottak az YPG harcosai ellen Szíriában, ahol ellenőrzésük alá vonták a török határ mentén fekvő területeket. Ankara megállapodott az Egyesült Államokkal és Oroszországgal azzal a céllal, hogy az YPG erői vonuljanak ki abból a biztonsági zónából, amelyet létre akar hozni a térségben, ezért cserébe Törökország leállítja a kurdok elleni műveleteket. Míg Washington és Moszkva azt állítja, hogy az YPG harcosai már távoztak a határ közeléből, Ankara szerint nem ez a helyzet.

„A terroristák továbbra sem hagyták el Tel Rifaat és Manbidzs városát, és jelen vannak Rász al-Aintól keletre is” – mondta Erdogan. Hozzétette: Hogyan lehetséges, hogy az amerikaiak még mindig közösen járőröznek „a terrorszervezetekkel”, miközben azt a döntést hozták korábban, hogy kivonulnak a térségből Ez nincs benne a megállapodásunkban.

Forrás: www.hirado.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here