Erdoğan gratulált Trumpnak

1533754933640Donald Trump győzelme hogyan hat majd az amerikai – török kapcsolatokra? Ez most a soron következő kérdés, amely befolyásolni fogja mind a törökországi gazdasági és politikai stabilitást, mind a közel-keleti eseményeket.

Barack Obama elnökségi periódusában a török – amerikai viszony erősen hullámzó tendenciát mutatott, és főleg az utolsó 3-4 évben volt inkább negatívnak minősíthető.

Jelenleg két problémát lehet kiemelni a két ország kapcsolatában, amely török részről alapkonfliktusnak tekinthető: az egyik a Fethullah Gülen kiadatására vonatkozó kérelem, a másik pedig a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia amerikai hadsereg általi támogatása.

Az ezekkel kapcsolatos török kérelmek és kifogások Obama elnöksége alatt süket fülekre találtak. Washington nem indította el hivatalosan Gülen kiadatási procedúráját, és továbbra is fegyverrel látta el a szíriai kurd milíciákat.

Nem véletlen tehát, hogy Trump győzelmének hivatalos kihirdetése előtt a török kormány részéről, Binali Yıldırım miniszterelnök tolmácsolásában már elhangzott a követelés, hogy az új washingtoni vezetésnek Gülent haladéktalanul ki kell adnia!

Yıldırım nyilatkozata után Recep Tayyip Erdoğan elnök az elsők között gratulált Trumpnak telefonon. Bár arról nincsen információnk, hogy a beszélgetés alatt esett-e szó valamilyen jövőre vonatkozó együttműködési tervről, esetleg programról, de önmagában is nagyon fontos a tény, hogy a világpolitika két meghatározó figurája, akik a közel-keleti konfliktusra komoly hatással bírnak, már az első napon kapcsolatba léptek egymással.

Türkinfo

 

 

 

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here