Ellentmondások a Çamlica hegyén

Fotó: Håkan Henriksson / Wikipedia

Avagy mennyire nőbarát Törökország legnagyobb mecsete?

Az Hagia Sophia mecsetté alakítását jóval kisebb nemzetközi visszhang kísérte, mint mikor Isztambulban bő egy évvel korábban átadták Törökország valaha épült legnagyobb mecsetét. A Çamlıca-hegy tetejére épített, 63 000 hívőt befogadó épületet sokan Európa legnagyobb mecsetének tartják – annak ellenére, hogy az ázsiai kontinensen fekszik. A megaprojektet azzal harangozták be, hogy ott „pozitív diszkriminációban” részesítik az odalátogató nőket. Lássuk, mi valósult meg ebből.

Nyugati szemszögből nézve eredeti kezdeményezésnek hangzik, hogy az imahely hatalmas földalatti parkolóval, konferenciateremmel, könyvtárral, valamint múzeummal és műtermekkel egészült ki. Valójában a történelmi mecseteknek is természetes része az összetett kulturális-oktatási-kereskedelmi infrastruktúra. Ami már meglepőbb, hogy a Çamlıca-mecsetben a kétszintes, hatalmas női galériára automata liften lehet feljutni, és nem megszokott a mecsetben működő gyermekmegőrző sem.

Az elmúlt években a Recep Tayyip Erdoğan vezette AK Parti kormánya egyértelművé tette, hogy tovább kívánja erősíteni a vallási befolyást a szekuláris államban. A múzeumként működő, történelmi keleti keresztény templomok – a Khora és az Hagia Sophia – mecsetté alakítása nemzetközi hírré is vált. Az aktuális kultúrpolitika pedig sok más gesztussal is felidézi a dicsőséges oszmán birodalom időszakát, amikor az uralkodó szultán egy személyben volt állami és vallási vezető.

Az új, államilag finanszírozott megamecset arányrendszere is ezen nosztalgiázik. A központi dóm belül 72 méter magas, utalva Törökország 72 törzsére. A dóm szélessége pedig – 34 méter – magát a várost jelképezi. Ugyanez a dóm kívül egy három részből álló, 7,77 méter magas záróelemben csúcsosodik ki. A hit hat alaptételére utaló hat minaret közül négy pedig 107,1 méter magas. Ez a szám az 1071-es manzikerti csatára utal, ahol a szeldzsukok elsöprő győzelmet arattak a Bizánci Birodalom felett.

A Çamlıca-hegy Isztambul kiemelt látványeleme, ahonnan be lehet látni a Boszporuszt és az egész várost. Ezért sok város- és környezetvédőt érzékenyen érintett a nagyszabású beruházás, amit a szakmai fórumokkal való egyeztetés nélkül vittek keresztül. A természeti környezet elcsúfításával, a város sziluettjének jóvátehetetlen elrontásával vádolták a projektet. Mások ünnepelték, hogy végre az ázsiai oldalon is az Hagia Sophiához és a Szulejmán-mecsethez méltó, nagy tömegek befogadására alkalmas dzsámi épül.

A terv azonban művészeti szempontból nem hozott semmi innovatívat a 21. század eleji városképbe. Mintha felnagyított másolata lenne a híres Kék Mecsetnek, egyszerűen nosztalgiázik a szeldzsuk és a dicsőséges oszmán birodalom időszakáról – amikor Isztambul minden idők legtovább fennálló világhatalmának központja volt. Akár Mimar Szinán, a birodalom legnagyobb építésze is tervezhette volna ezt a mecsetet. Szinán számos technikai bravúrja és esztétikai csodája közül is kiemelkedett az, ahogy az Hagia Sophia kupoláját tökéletesítette a Szulejmán-mecset tervezésekor, és amit itt egyszerűen nagyobb léptékben lemásoltak.

A mecset tereit bejárva a megígért pozitív diszkrimináció nyomait is hiába keressük – legalábbis európai szemmel. Igaz ugyan, hogy a mecsetet két női építész tervezte: Bahar Mızrak és Hayriye Gül Totu. Az is igaz, hogy ritkán tudatosul bennünk, hogy egy női építész az iszlám világban jóval kisebb szenzációnak számít, mint mifelénk, hiszen a nők foglalkoztatottsága az úgynevezett STEM-szakmákban (azok a szakmák, amikhez tudományos, technológiai, mérnöktudományi vagy matematikai végzettség szükséges – a szerk.) Törökországban is meghaladja az EU-átlagot, az arab világban még magasabb, Iránban pedig eléri a 70 %-ot. A két építész neve azonban szinte ismeretlen még saját országukban is.

Az épület valóban „nőbarát” ahhoz képest, hogy számos muszlim többségű országban a mecsetek eleve nincsenek felkészülve nők fogadására. Törökországban is sok, csak férfiak számára fenntartott imahelyet találunk. Más helyeken hiányzik a nők számára fenntartott rituális mosakodási hely, az imádkozást pedig kis paravánnal leválasztott sarkokban, félreeső, másodrendűként érzékelt helyeken tudják csak elvégezni. Az, hogy a Çamlıcában van egy, a férfiakéhoz hasonlóan megépített női rituális fürdő és két női galéria, inkább alapvető elvárás teljesítése, és nem „pozitív diszkrimináció”. Ebben a kultúrában pozitívumként könyvelik el a fürdőhöz tartozó pelenkázót is, akárcsak a gyerekek számára fenntartott játszórészt és kis autópályát. Mindezek elhelyezése azonban azt mutatja, hogy a két építésznő szemlélete követi a hagyományos felfogást, és a gyerekek gondját teljes egészében a női látogatók feladatának tekintik, feltételezve, hogy ők töltik az időt a gyerekekkel, míg a férfiak nyugodtan elmélyülhetnek az imában. Bár ezt a munkamegosztást a mecsetben a vallás sehol nem írja elő.

A mecsetbe lépve azonban érzékeljük, hogy a társadalmi üzenet valahol mégiscsak célba ért, mert a nők öntudatosabban viselkednek a szokásosnál. Többen nem vették a fáradtságot, hogy felmenjenek a távoli galériákra vagy megkeressék a paraván mögötti imádkozó részt. Kihasználva, hogy a hatalmas központi tér egyik vége szinte látótávolságon kívül esik a másikhoz képest, egyszerűen ott imádkoztak, ahol otthonosan érezték magukat. Az iszlám világban – meglepő módon – még párokat is lehetett látni, ahogy együtt végzik a leborulást. A teljes egészében férfiszemlélettel megépített mecsetek egyik leggyakoribb anomáliája ugyanis éppen az, hogy a női rész annyira távol esik a bejárattól, a fürdőtől és más helyiségektől, hogy szükségtelenül megnehezíti, sőt néha lehetetlenné teszi a gyakran több gyereket terelgető nők vallásgyakorlatát.

A monstre épület vitathatatlanul propagandisztikus, és „a nagyobb jobb” elv legyőzi benne az esztétikai megfontolásokat – mégsem lehet pusztán politikai üzenetként tekinteni a mecset építészeti programjára. Az a cél, hogy a férfiak és nők egyenlően használhassák a mecset tereit, a megváltozott életstílusnak és munkamegosztásnak köszönhetően egyre több muszlim közösségben válik megvalósítandó céllá. Szükség van erre a szemléletre a török társadalomban is, ahol ma is sokan vannak, akik ugyan nem ellenzik, hogy egy nő építészmérnöknek tanuljon, de azt már igen, hogy mecsetet építsen, és még inkább, hogy oda rendszeresen el is látogasson. A Çamlıca-mecset egy lépés ebbe az irányba.

Folytatás

Forrás: www.artmagazin.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here