Édes élet: egy belga klasszikus kalandjai a törökökkel

Kávézóláncot akar építeni és a szupermarketek polcain teret hódítani a luxuscsokijairól ismert belga Godiva. A cég már török tulajdonban van; Belgiumban aggódnak, hogy egyre több csokimanufaktúra kerül külföldi kézbe.

Meg akarja ötszörözni 2024-re a belga Godiva Chocolatier bevételét a luxusédesség-gyártó vezérigazgatója, Annie Young-Scrivner. Hogy ez pontosan mit jelent, azt csak megbecsülni lehet, hiszen a Godiva tulajdonosa, a török Yildiz élelmiszeripari holding nem hoz nyilvánosságra forgalmi adatot a leányvállalatáról, csak annyit közölt három éve, hogy szeretné, ha a 2017-es bevétel meghaladná az egymilliárd dollárt. Young-Scrivner szerint tudják, hogy a távolabbi cél eléréséhez friss tőkére van szükség, és lényegében megerősítette, hogy a Godiva azt tervezi, pénzzé teszi az egyik leggyorsabban növekvő piacán, Japánban lévő érdekeltségét. Ez azt jelenti, hogy eladja a forgalmazás jogát, de megtartja a márkanevet. A Godiva Japánban – amely 5,2 milliárd dolláros tavalyi keresletével a világ hatodik legnagyobb csokoládépiaca – évi 350 millió dolláros forgalmat ér el, s ennek felügyeletéért akár 1–1,5 milliárd dollárt is adhatnak az érdeklődő magántőke-befektetési társaságok.

A pénzből a Godiva két úton szeretné felfuttatni a bevételeit. Elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában tervez terjeszkedést, hogy minél több szupermarket polcain tűnjenek fel a – csöppet sem olcsó – csokoládéi, pralinéi, bonbonjai és csokiba mártott kekszei, amiket a vevők ne csak másoknak szánt ajándékként vásároljanak, hanem önmaguk kényeztetésére is. Ez segítheti a forgalom kiegyenlítettebbé tételét, hiszen az eladások jelentős része még mindig a novembertől a február 14-ei Valentin-napig terjedő időszakra esik. (Utóbbi napon a világszerte működő mintegy 600 saját üzletükben óránként mintegy 16 ezer, csokoládéba mártott epret adnak el.) A vezérigazgató szerint figyelik a Kanadában, illetve az USA egyre több szövetségi államában legálissá tett cannabist tartalmazó csokoládék és italok piacát is, de még nem rohannak oda befektetni.

Ennél nagyobb szabású terv, hogy a Godiva a következő hat évben világszerte kétezer kávézót nyitna. Jelenleg negyvennel rendelkezik, az első, tesztnek szánt egységeket 2010-ben Isztambulban és Sanghajban hozta létre. Idén tavasszal New York következik, és a – természetesen Godiva termékeket, valamint forró csokoládét is kínáló – kávézók egyenlő arányban oszlanak majd meg Észak-Amerika, Ázsia és a világ többi része között. Nem véletlenül indulnak el ezen az úton, hiszen Young-Scrivner 2017 őszén az amerikai Starbuckstól érkezett a Godiva élére.

Folytatás

Forrás: hvg.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here