Dervisek segíthették győzelemre Szulejmán seregét

A legenda szerint egy muzulmán szúfi testvériség, a halveti dervisek készítették fel a szultán harcosait a döntő rohamra Szigetvárnál, 1566. szeptember elején. Kolostoruk teljes feltárását most kezdte meg a Szulejmán-kutatócsoport a város melletti turbéki szőlőhegyen, a szultán sírkomplexumának területén. Annyit bizonyosan lehet tudni, hogy a szultánt számos vallási vezető és dervisek sokasága kísérte.

Újabb fordulóponthoz érkezett a Szigetvár melletti ásatás, amelynek az volt a célja, hogy a Szigetvár ostroma idején, ( idén éppen 451 éve, 1566. szeptember 7-én) elhunyt I. Szulejmán szultán halálának helyét meghatározza, illetve az ott emelt türbe, és az azt körülvevő más épületek maradványait feltárja. A mauzóleum mellett egy dzsámi és egy derviskolostor maradványai is előkerültek.
Tucatnyi misztikus iszlám testvériség létezett az Oszmán Birodalomban

Az iszlámban a misztikus útkeresés a szúfik világához kötődik. Egy-egy mester tanítása nyomán újabb és újabb irányzatok születtek.

Az Oszmán Birodalomban tucatnyi misztikus testvériség jött létre.

A szúfi sejkek követői a dervis nevet kapták, akik hisznek benne, hogy az Allahhoz való közeledés az élet igazi értelme, és ezt az utat mindenki saját magában járhatja végig.

Folytatás

Forrás: www.origo.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here