Demilitarizált övezetet hoztak létre Szíriában

A felkelőcsoportok hétfőn befejezték a nehézfegyverek kivonását a Törökország és Oroszország által kijelölt demilitarizált övezetből a Szíria északnyugati részén lévő Idlíb tartományban.

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 17-én állapodott meg a demilitarizált övezetről, amelyet október közepén alakítanak ki. Ez a rész 15-20 kilométer széles lesz, ahol orosz és török csapatok járőröznek majd egymással egyeztetve. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az InfoRádiónak elmondta: korábban egy nagy offenzíva készült a szír kormányerők részéről, amihez Oroszország és Irán is csatlakozott volna, viszont ezt Törökország ellenezte. A három külső hatalom egymás partnere ebben a konfliktusban, így „két barát támadta volna meg egymást”.

A támadás elkerüléséért cserébe Törökország vállalja, hogy az Idlib tartományban lévő felkelő csoportokat pacifikálja. A támadás azért nem indult meg, mert nagyon súlyos áldozatokkal járt volna: úgy vélik, hogy a tartományban 2-3 millió civil és több tízezer fegyveres lehet, ezért a támadás az emberáldozatok és a puszítás mellett újabb migrációs hullámot is előidézhetett volna.

Folytatás >>>

Forrás: infostart.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here