Coşkun Karademir képviseli Törökországot a budapesti WOMEX fesztiválon

Már második alkalommal látja vendégül Budapest a WOMEX (World Music Expo) zenészeit és zenei szakembereit. A világzene legrangosabb nemzetközi eseményét idén 26. alkalommal, 2020. október 21. és 25. között, rendezik meg.

A 90 országból több ezer zenei szakértő és zenész találkozik a WOMEX-en, melyet nemzetközi szinten a világzene legfontosabb eseményeként tartanak számon, és ahol a zenészeken kívül menedzserek, gyártók, a zenei színpadok programjáért felelős szakemberek találkoznak. Az Anadolu Ajansı hírügynökség riportot készített Coşkun Karademir török bağlama- és kobozművésszel, aki Törökországot képviseli az expón.

forrás: womex.com

A művész 7 éves korában találkozott először a bağlamaval, majd több mestertől tanult zenélni. Karademir a zenélésen kívül kutatja is a népzenét és annak misztikus hangzását. Miután elvégezte a konzervatóriumot, mesterfokozatot és doktori címet is szerzett szakterületén.

17-18 éves kora óta működik közre zenei albumok készítésében, illetve zenei rendezőként és zeneszerzőként is dolgozik. 5 éve követi a WOMEX eseményeit – ám eddig nem művészként vagy szakemberként, inkább magánemberként tette ezt. Nagy büszkeséggel tölti el, hogy beválogatták a programba, ugyanis ez egyértelműen az elismerés csúcsát jelenti. Büszke rá, hogy Anatólia zenéjének nagykövete lehet. Reméli, hogy sikerével példát mutathat a gyermekeknek, és az illetékeseket is arra buzdítja, hogy támogassák a legkisebbek zenei tanulmányait.

Coşkun Karademir mellett az együttes tagjai még Gülşah Erol csellós, Cem Ekmen dudukon (fúvós hangszer) és Ömer Arslan, aki ütőhangszereken játszik.

Előadásukat 2020. október 21-én 18:30-kor és 21:00 órakor láthatjuk. Ismerkedjenek meg velük a WOMEX oldalán is, ahol bele is hallgathatnak művészetükbe.

Ki kell emelnünk a WOMEX résztvevői közül még Lakatos Mónikát és együttesét, ugyanis idén ő kapja meg a világzene legnagyobb kitüntetését, a WOMEX Artist Award életműdíjat.

forrás: womex.com

„Mónikát az oláh cigány zenei hagyomány képviselői közül is kiemeli varázslatos énekhangja és lenyűgöző jelenléte, a zene iránti végtelen alázatossága” – így mutatják be őt honlapján.

A török zenészeken és a magyar díjazotton kívül számtalan fellépőt hallgathatnak meg Ausztráliától Ghánáig, Koreától Kolumbiáig.

Bár az expó nagyrészt virtuálisan valósul meg, Lakatos Mónika és más beválogatott magyar együttes – a Dalinda, az Ötödik évszak, a Babra és a Magos Együttes – 2020. október 23-án a MÜPA-ban lép fel a Budapest Ritmo közreműködésével.

A résztvevő művészek teljes listáját a WOMEX oldalán érhetik el.

A riport forrása az aa.com.tr, a programról szóló információk forrása a womex.com.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here