Biztonsági okokból leállították a török pilóták F-35-ösökre való kiképzését az Egyesült Államokban

Szünetel a török pilóták F-35-ös harci repülőgépre való kiképzése az Egyesült Államokban – derült ki amerikai sajtójelentéséből helyi idő szerint hétfő este..

A török pilóták kiképzése mind ez idáig az Egyesült Államok Arizona államában lévő Luke légi támaszponton zajlott.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője helyi idő szerint hétfőn közölte: a minisztérium tudatában van annak, hogy “a Luke légi bázison a török pilóták nem repülnek”. A döntést a hírügynökség értesülése szerint egy helyi parancsnok hozta meg, biztonsági megfontolásokra hivatkozva.

Az Egyesült Államok és a szintén NATO-tag Törökország viszonya az utóbbi hónapokban egyre feszültebbé vált amiatt, hogy Törökország az amerikai gyártású F-35-ös harci repülőgépek beszerzése mellett az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer megvásárlására készül. Az Egyesült Államok július végéig szabott határidőt Törökországnak, hogy lemondja az orosz rendszer megvásárlását, ellenkező esetben Washington felbontja az F-35-ösök eladására vonatkozó megállapodást.

Ellen Lord, az amerikai védelmi tárca államtitkára múlt pénteken újságírók előtt elmondta: a kiképzésben részt vevő török pilótáknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, amennyiben a két országnak július végéig nem sikerül megállapodnia egy kölcsönösen elfogadható megállapodásban.

Törökország azonban eddig nem mutatta jelét annak, hogy változtatna álláspontján.

Az ankarai vezetés számos alkalommal leszögezte, hogy nem hajlandó elállni az orosz rakétavédelmi rendszer beszerzésétől, Recep Tayyip Erdogan török elnök legutóbb június 4-én jelentette ki: kizárt, hogy Ankara visszalépjen az üzlettől.

Washington attól tart, hogy az orosz technológia valódi célja adatgyűjtés a katonai szövetség képességeiről. Törökország erre azt javasolta, hogy a két ország hozzon létre közös munkacsoportot az Egyesült Államok aggodalmainak kezelésére, Washington azonban nem fogadta kedvezően a kezdeményezést.

Az amerikai védelmi minisztérium április elején már egy sor megszorító intézkedést helyezett kilátásba Törökországgal szemben. Első lépésként leállította az F-35-ös vadászbombázók törökországi fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását. A Pentagon már akkor jelezte: akár fel is mondhatja a száz harci repülőgép eladásáról kötött török-amerikai egyezményt, sőt ki is zárhatja Törökországot a fejlesztési programból, amelyben a kezdetek óta részt vesz.

Folytatás: 444.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here