Amikor az elnököt is „cenzúrázzák” – vita török túszok iraki tragédiájáról

           Február eleje óta ellanyhultak a harcok a Gara-hegységben, amely Észak-Irakban egyike a „PKK terroristái által leginkább fertőzött” területeknek. A szomszédos Törökország azonban egyre hangosabban visszhangzik a politikai csatazajtól. Az iraki tájék erősen stratégiai jelentőségű, mert innen könnyű az átjárás Szíriába, főleg a törökszíriai határvidékre, ahol a „terrorista ikertestvér”, a YPG az úr, a szintén kurd népvédelmi alakulatok fegyveres ereje. A hegyvidékre települt gerillafészkekre a török légierő vadászbombázói több napon át súlyos tűzcsapásokat mértek, miközben a bombázás szüneteiben légi szállítású gyalogság is támadásba lendült felderítő és felfegyverzett drónoktól kísérve.

            A török vezérkar zárt körű sajtóértekezletén sikeresnek nevezte ezt a „Saskarmok” fedőnevű hadműveletet, legalábbis ami az „ártalmatlanná” tett kurd lázadók összlétszámát illeti. A török haderőnek ez az észak-iraki „küldetése” azonban fő célját tekintve kudarccal járt, vagy miként a Török Köztársaság elnöke elismerte, „bármennyire igyekeztünk is, a túszmentés eredménytelenül végződött”.

            Az államfő ezzel arra utalt, hogy a török katonák a zordon hegység nehezen megközelíthető barlangjaiban halva találtak 13 török „állampolgárt”, akiket évekkel ezelőtt raboltak el terrorista fogvatartóik. Foglyaikat egy kivétellel mind tarkón lőtték. Recep Tayyip Erdoğan azért kényszerült személyesen erre a fájdalmas beismerésre, mert február 8-án is ő maga volt az, aki nyilvánosan „két nap múlva várható örvendetes eseménnyel” kecsegtette a közvéleményt. Akkor nem árulta el a titkot, meglepetésre készült, sikeres túszszabadításra gondolt. Február 10-én e célból valóban hadművelet kezdődött, ám a hivatalos várakozásokkal ellentétben a helyszínről eleitől fogva csak rossz hírek szállingóztak, s a megígért örömteli esemény és az erről tervezett elnöki beszámoló megtartása is elmaradt. Helyette a tragikus végről csupán száraz katonai jelentés látott napvilágot.

            Az országban még működő független médiaforrásokból lassan kiszivárgott, hogy az offenzíva nem érte el egyéb céljait sem. Egyrészt nem tudták tartósan birtokba venni a PKK  megszállta területet, s a támadás után vissza is vonultak. Másrészt kivitelezhetetlennek bizonyult az a feladat is, hogy kézre kerítsék a PKK két magas rangú vezetőjét, Duran Kalkant és Murat Karayılant. Ilyesmivel már korában is hiába próbálkoztak, ami szolgálhatott volna alapos tanulságul. És éppen az esetnek ez a vonatkozása és egyenes következményei váltak most Törökországban botránykővé, s ennek nyomán alakult ki belpolitikai feszültség, amely az ellenzék és a kormány kölcsönös vádaskodásaiban, durva minősítgetéseiben nyilvánult meg. Később azonban, ahogy egyre több értesülés érte el a nyilvánosságot, az amúgy is ideges légkört még inkább felhevítette, hogy a „terroristák kezétől mártíromságot szenvedett hősök” hozzátartozói keresni kezdték a felelősöket a túszul ejtett családtagjaik haláláért, követelve az eddig eltitkolt körülmények tisztázását.

            Ehhez időben vissza kell nyúlni 2017-ig. Ama esztendő augusztusában történt, hogy Hakan Fidan, a MIT, a török hírszerző szervezet elnöke, szigorúan titkos megbízatással bocsátotta útjára két tisztjét. Arra utasította Erhan Pekçetin és Aydın Günel ügynököket, hogy Irak autonóm kurdisztáni területén fekvő Szulejmánijja közelében csalják tőrbe a PKK-vezérkar éppen ott tartózkodó több tagját, és „hozzák haza őket Törökországba”. A vállalkozás balul ütött ki. A terroristáknak vermet ásni akaró fedett MIT-tisztek maguk estek bele, nem ők tértek meg küldetésükből fölöttébb értékes „élő zsákmánnyal”, hanem őket ejtették foglyul a PKK idejekorán végrehajtott hatékony ellenakciója során. Néhány hónappal később a YouTube-on videó jelent meg kihallgatásukról. Ezt onnan eltávolították a török kormány kérésére. Sorsuk ismeretlen, a meggyilkolt túszok azóta nyilvánosságra hozott névsorában, amelyen más hírszerzők, valamint rendőrök és katonák szerepelnek, nem tüntették fel őket. Minderről az ismert szabadúszó török újságíró Cevheri Güven számolt be, aki korábban szerkesztője volt a többször betiltott Nokta (A Pont) című nyomozó és leleplező hírmagazinnak, s feltehetően mindmáig minden szinten kiváló kapcsolatokkal rendelkezik.

            A túszok haláláról közreadott hivatalos változattal szemben az ANF kurd hírügynökség által ismertetett PKK-nyilatkozatban tagadják a foglyok kivégzéséről szóló állítást. Szerintük a túszok halálát a „hadifogolytáboruk” körüli harci cselekmények és a bombázások okozták. Sőt azzal vádolják a török hadvezetést, hogy a katonai támadás célja semmiképpen sem lehetett a foglyok kiszabadítása, inkább örökre el akarták hallgattatni őket. Eleve tudniuk kellett ugyanis, hogy ebből a harci tűzorkánból épségben senki nem menekülhet. „Világos, hogy ezeknek az embereknek a haláláért a kizárólagos felelősség Hulusi Akar török védelmi minisztert terheli. Ő rendelte el a támadást, s ő aztán híján is van a legelemibb emberi érzelmeknek” – olvasható a PKK közleményében.

            A Sözcü (Szószóló) című baloldali napilap tudósítása szerint a meggyilkolt túszok szülei, rokonai mélységes szomorúságuknak és elkeseredettségüknek adtak hangot amiatt, hogy a kormány képtelen volt kieszközölni szeretteik szabadulását. A túszok közül többeket már 2015 óta fogságban tartottak, ennek ellenére a hatóságok erről úgyszólván semmit sem szivárogtattak ki, és így a médiában is hosszú ideig szinte alig esett szó az ügyről. Ezért most a közösségi oldalakon súlyos szemrehányásokkal illetik a kormányt tétlenségéért és nagyfokú részvétlenségéért. Az 2015 szeptemberében a Dersimből Erzincanba vezető autóúton elrabolt Semih Özbey őrmester apja a lapnak elmondta, hogy sorozatosan kérte a politika segítségét, így kormánypárti képviselőkhöz is fordult, de mindannyiszor csak „üres kifogásokkal takaróztak, állandóan hárítottak, de semmit nem tettek”.

            Sokan találtak kivetnivalót abban is, ahogy az államfő foglalkozott az egyik túsz esetével. Erdoğan ugyanis – mint erről a Sözcü beszámolt – egy nagygyűlés közönsége előtt és füle hallatára „az AKP-nak kedvező nyílt színi propagandafogasként” felhívta mobilon a fiát gyászoló Ayşe Güler asszonyt, az elhunyt Mevlüt Kahveci őrmester édesanyját, és azzal tisztelte meg, hogy kijelentette: „dicsőségére szolgál mártír gyermekének áldozata”. Az elnöknek erről a nyilvános kezdeményezéséről tudósítottak kormánypárti tévéadók is. Ayşét teljesen váratlanul érte a hívás, éppen a temetőben tartózkodott. Először meg sem tudott szólalni, csak zokogott a telefonba. Később elmondta, hogy az elnök részvétét nyilvánította, „én meg azt mondtam neki, hogy álljon bosszút a fiamért”.

            Kahveci őrmestert 2016. szeptember 21-én tartóztatták fel és rabolták el a PKK emberei az iraki határ közeli Hakkari–Çukurca autóúton. Ayşe megerősítette, hogy valóban fia kezétől származik az a 2019 áprilisában kelt levél, amelyet újabban a török katona nevében forgalmaztak a közösségi médiában. A levél így hangzik: „Anyám! A szervezet (PKK) azt állítja, hogy eddig még senki nem kérte tőlük szabadon bocsátásunkat. Azt mondják, hogyha az elnök és az AKP ezt követelné, ezt nem hagyhatnák válasz nélkül, és elengednének bennünket. Eddig miért nem mentettek meg minket? Miért nem tesznek valamit értünk? Mert hát melyik országnak is vagyok a katonája? És kit is szolgálok? Miért nem képesek úgy érvelni a szervezettel (PKK) szemben, hogy megmenthessék saját katonáikat és rendőreiket? Miben hibáztunk? Ez a mi jutalmunk kormányunk szolgálatáért?”

            De a szeretteikért aggódó családok ügyét már kezdettől fogva felkarolta az ellenzéki HDP, a Népek Demokratikus Pártja, amely a törökországi kisebbségek, elsősorban a kurdok érdekvédő szószólója. Az érintettek maguk is sürgették e párt közbenjárását. A HDP parlamenti csoportja 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben tett is ilyen irányú lépéseket, mindhiába. A kormány tudomást sem vett róluk. Az IHD, az emberi jogok védelmének törökországi szervezete is sokat fáradozott az ügyben, de csak azt a választ kapta, hogy „terroristákkal nem alkuszunk”! Murat Bakan, a Köztársasági Néppárt, a CHP képviselője 2016 és 2019 között összesen ötször interpellált visszhangtalanul. Hatodszorra azonban már azt a választ kapta, hogy „határozottan folytatjuk küzdelmünket a terrorszervezettel”. Hetedszerre – 2021.február 9-én benyújtott határozati javaslatára – már csak a túszok halálával végződött hadművelet volt a hivatalos válasz.

Dr. Ömer Faruk Gergerlioğlu

Törökország két vezető emberi jogi aktivistája – Dr. Ömer Faruk Gergerlioğlu és Hüda Kaya asszony, mindketten a török nagy nemzetgyűlés HDP-pártcsoportjának tagjai, előbbi egyben gyakorló tüdőgyógyász, utóbbi ismert publicista – nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a kormány megmenthette volna a túszok életét, ha rászánja magát arra, hogy kérje a civil és emberi jogi szervezetek közvetítését kiszabadításuk érdekében.

Hüda Kaya

Alighogy nyilvánosságra került állásfoglalásuk, a hatóságok vizsgálatot indítottak ellenük. A belügyminisztérium egyúttal 40 tartományban razziát rendelt el a HDP irodáiban, és őrizetbe vettek 718 személyt, közöttük a párt több tartományi és kerületi vezetőjét. A kiterjedt akció során az előállított személyek otthonában és munkahelyén lefoglaltak fegyvereket, szervezeti dokumentumokat és számítógépen tárolt szövegeket azzal a céllal, hogy „még inkább feltárhassák a PKK terrorszervezet belföldi tevékenységének részleteit”. Mint a Gazete Duvar jelentette, a legfelső bíróság éppen most erősítette meg azt két év és hat hónap szabadságvesztést előirányzó ítéletet, amelyet Dr. Ömer Faruk Gergerlioğlura korábban szabtak ki „terrorpropaganda terjesztéséért”.

            Időközben az ellenzéki pártok mind kérdőre vonták az államfőt a török haderő Gara-hegységbeli hadműveletének kudarcáért, a túszszabadítási kísérlet tragikus kimeneteléért. Kemal Kılıçdaroğlu CHP-elnök, az ellenzék vezérszónoka azt állította, hogy ha pártja nem interpellált volna kitartóan a foglyok érdekében, és nem tartott volna sajtóértekezleteket, akkor a közvélemény nem értesülhetett volna arról, hogy e probléma egyáltalán létezik. Megkérdezte Erdoğantól, hogy miért nem kért segítséget a foglyok megmentéséhez például Trump amerikai elnöktől, pedig vele igen baráti viszonyt ápolt. Végül a történtekért a teljes felelősséget a török államfőre hárította.

Balról Kılıçdaroğlu, Erdoğan

            Ezért a vádaskodásért Erdoğan az AKP tartományi kongresszusán a CHP-vezért „szégyentelen, hitvány alaknak” minősítette, és bejelentette, hogy e sértésért be is perli, s nagy összegű pénzbeni kártérítést követel. Ekkor különös, eddig példátlan eset fordult elő az elnöki palotában. Murat Yetkin, a török média egyik legtekintélyesebb és legjobban értesült személyisége szerint a török államelnökség kommunikációs igazgatósága „megcenzúrázta” e kongresszusi megszólalást, s az elnöki honlapon megjelentetett szövegből egyszerűen kihagyta ezeket a súlyos szavakat. Yetkin úgy tudja, hogy e megfogalmazást „túl erősnek, oda nem illőnek” találták. A szónok aztán egy aznapi későbbi beszédében már csak „szerencsétlen öregembernek” nevezte politikai ellenlábasát…

Flesch István – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here