A török kori Budára repít vissza A pozsonyi csatát is jegyző csapat új animációs filmje

Az alkotók egy több száz milliós mozifilm és egy számítógépes játék előfutárának szánták fénykarcolatukat.

A Magyarságkutató Intézet filmjének eddig nyilvánosságra került részletei a szándékkal ellentétes hatást értek el.

Négymillió forintos magántámogatásból csaknem két és fél évig készült az a török kori Pest-Buda utcáit bemutató trailer, amelyet a Baltavári Tamás történész vezette E-History Történelmi Animációs Egyesület, illetve a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft. készített el. Érdemes megemlíteni, hogy ez a vállalkozás alkotta meg két évvel ezelőtt azt A pozsonyi csata című animációs filmet, amelynek történelmi hitelességét sokan megkérdőjelezték, grafikai kivitelezését pedig még többen kritizálták.

Most sem hibátlan

A csoport új filmje bár most egy semlegesebb téma felé fordult, ám ennek az alkotásnak is vannak hibái. Az elméleti rekonstrukció ugyanis nem mindenhol vette figyelembe az ásatások eredményeit, a topográfiai adatokat és a korabeli metszeteket. Jó példa erre 1:15-nél a mai Külügyminisztérium helyén álló Kakas-bástya zömök kialakítása, holott Végh András történész monográfiáiból tudjuk, hogy az akkor Büjük városrésznek hívott Vízivárost északról lezáró bástya ekkor nem rondella, hanem egy nagy méretű ágyútorony volt, amely előtt a XVI–XVII. század fordulóján készült látképeken és térképek alapján – még a városfal előtt – több kisebb-nagyobb méretű bástya is megépült.

Ennél a snittnél szintén hiányzik az 1770-es lebontásakor egy vízfestményen is megörökített Kakas-kapu melletti Oszmán bej dzsámija, illetve a mai Kacsa utca 16–18. – Medve utca 17. alatti társasház helyén elterülő Csemberdzsi aga dzsámija is.

Részletek>>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here