A török hatóságok szerint az eltűnt szaúdi újságírót megölték az isztambuli szaúdi konzulátuson

A török hatóságok első vizsgálatának megállapítása szerint megölték Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán – közölték a szombaton indított vizsgálatot ismerő források. A szaúdi abszolút monarchia bírálójának kedden veszett nyoma, miután felkereste a konzulátust.

Az egyik forrás közölte: a nyomozás eddigi eredményei alapján úgy gondolják, hogy a gyilkosságot előre kitervelték, végrehajtása után pedig eltüntették a holttestet a konzulátusról. A források arról nem beszéltek, hogy a feltételezett gyilkosságot miként követték el.

Hasogdzsi tavaly hagyta el az országot, és azóta az Egyesült Államokban él. Kedden azért kereste fel az isztambuli szaúdi konzulátust, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. Menyasszonya az épületnél várta, és szerinte Hasogdzsi nem jött ki az épületből, és azóta senki sem látta.

Ankara és Rijád egymásnak ellentmondó állításokat fogalmazott meg az ügyben. A szaúdi hatóságok szerint Hasogdzsi még aznap elhagyta a konzulátus épületét, de Törökország szerint ezt semmi nem támasztja alá. Pénteken Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg azt is felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át a konzulátus épületét.

A Human Rights Watch emberi jogi civil szervezet alapos vizsgálatot sürget az ügyben, és hangsúlyozza, hogy ha a szaúdi hatóságok titokban őrizetbe vették az újságírót, az gyakorlatilag államilag végrehajtott emberrablásnak minősül.

A konzulátus tagadja, hogy megölték volna Hasogdzsit

Határozottan tagadta Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusa, hogy megölték Dzsamál Hasogdzsit a diplomáciai létesítményben. Egy szaúdi konzulátusi forrás alaptalannak nevezte az állítást, és tudatta: szombaton szaúdi nyomozók is érkeztek Isztambulba, hogy részt vegyenek a vizsgálatban.

Mohamed al-Otaibi szaúdi főkonzul betekintést engedetett a Reutersnek a konzulátusba, vélhetően azért, hogy bizonyítsa, az újságíró nincs az épületben. A hírügynökség beszámolója szerint a hatemeletes épület minden zugát megmutatta a főkonzul, aki elmondta azt is, hogy a konzulátus kamerákkal van felszerelve, de nem rögzítettek felvételeket, ezért nincs is videó arról, hogy Hasogdzsi belép és kilép a konzulátus területéről.

Egy török biztonsági forrás azt mondta a Reutersnek, hogy kedden 15 szaúdi állampolgár, köztük tisztviselők érkeztek két külön repülőgéppel Isztambulba, beléptek a konzulátusra, amikor Hasogdzsi is felkereste a diplomácia létesítményt, majd ugyanazon a napon elhagyták Törökországot.

Részletek >>Magyar Hirlap


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here