A török elnök héthavi fizetését ajánlotta fel

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Isztambulban bejelentette, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt héthavi fizetését felajánlva gyűjtést indít a rászorulók megsegítésére, miközben országában az igazolt fertőzöttek száma a friss adatok szerint túllépte a 10 ezret.

A török államfő héthavi fizetése 2020-ban 568 ezer 750 lírát tesz ki (mintegy 28 millió forint). Erdogan a kormányzat videokonferencia keretében tartott ülését követően közölte: a családügyi minisztérium újonnan nyitott számlájára érkező adományok alapítványokon keresztül jutnak majd el azokhoz az alacsony jövedelemmel rendelkező állampolgárokhoz, akik a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében hozott hatósági intézkedések nyomán kárt szenvedtek.

Erdogan arról számolt be, hogy a miniszterek és a kormányzat tagjai e célból eddig összesen 5 millió 200 ezer lírát adományozták (mintegy 260 millió forint). Egyúttal arra szólította fel a parlamenti képviselőket, a kormánypártot, az ellenzéki pártokat, a polgármestereket, az állami tisztviselőket, az üzletembereket és a mecénásokat, hogy ők is adakozzanak. Utóbbiaknak megköszönte, hogy már 11 millió dollár értékben (mintegy 3,5 milliárd forint) tettek felajánlást a kampány keretében.

A török elnök a múlt héten egy segélycsomagot is kihirdetett a járvány okán. Annak köszönhetően egyebek mellett kétmillió alacsony jövedelmű család kap 1000 líra (mintegy 50 ezer forint) pénzügyi támogatást, a nyugdíjminimum 1500 lírára (mintegy 75 ezer forint) emelkedik, a minimálbérért dolgozók egy összesen hétmilliárd lírás (mintegy 350 milliárd forint) csomagban részesülnek, a nyugdíjasoknak pedig már áprilisban megküldik a prémiumot.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter hétfő este Twitter-fiókján azt írta, hogy az előző 24 órában 1610-tel 10 ezer 827-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 37-el pedig 168-ra nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt szinte megháromszorozta a napi koronavírus-tesztek számát, eddig közel 77 ezret végeztek el, ebből csak hétfőn 11,5 ezret. Az esetszámok kezdeti meredek emelkedését követően, az elmúlt négy napban a tesztek számának növelése ellenére az új fertőzöttek napi alakulása nem fokozódott, sőt néhány százzal még mérséklődött is.

A kór terjedésének lassítására a török kormányzat korábban számos szigorú korlátozást léptetett érvénybe. A 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek nem hagyhatják el otthonaikat, a nemzetközi repülőjáratokat, valamint a belföldiek túlnyomó részét is leállították, nincsenek sem kulturális, sem sportesemények, zárva tartanak az iskolák, a színházak, a mozik, a bárok, a kávézók és az éttermek, és megtiltották a mecsetekben a tömeges imádkozásokat is.

Hétfőn napközben a belügyminisztérium azt közölte, hogy Törökország 81 tartományából 18-ban eddig összesen 39 különböző települést vagy településrészt vettek karantén alá, köztük egy községet, hat településrész, 28 falvat és négy tanyát. Erdogan esti beszédében már nem 39, hanem 41 vesztegzár alá helyezett települést és településrészt említett, de az elhelyezkedésükre vonatkozóan ő sem árult el részleteket.

A 83 millió lakosú Törökország állampolgárainak átlagéletkora a török statisztikai hivatal 2020. februári adati szerint 32,4 év.

Forrás: demokrata.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here