A rodostói Rákóczi-ház felavatása 1933-ban

85 évvel ezelőtt, 1933. október 24-én, ünnepélyes keretek között avatták fel a Rodostóban – török nevén Tekirdağ-ban – található Rákóczi-házat. 

Gömbös Gyula, akkori miniszterelnök, személyesen vett részt a megnyitó ünnepségen, a Magyar Film Iroda korabeli felvétele megőrizte a megnyitón elhangzott beszédét is:

„Magyar és török testvérek! Idezarándokoltunk, hogy Rákóczi Ferenc, a nagy fejedelem emlékének hódoljunk. Ez azt jelenti: első sorban azoknak a gondolatoknak hódolunk, melyeket ő a magyar történelemben képviselt. Rákóczi a hazáért, a szabadságért és a függetlenségért harcolt, s ezek az eszmék kell hogy uralkodjanak a mai magyar életben is. S ha Rákóczinak nem is sikerült elérnie a nemzet teljes egységét, mi az említett gondolatok köré csoportosulva szilárdan és elszántan törekszünk ennek elérésére. Ma egységes a nemzet. Nincsenek túlzó pártoskodások, nincsenek kurucok és labancok. Ezen a helyen hitet teszek, mint Magyarország miniszterelnöke, hogy nem lesz többé számkivetés az osztályrésze azoknak a magyar hazafiaknak, kik hazájukért élnek és halnak.”

A Rákóczi-ház megmentése már a 19. század óta foglalkoztatta az arra járó történészeket, művészeket és diplomatákat. Az első állami szintű pénzügyi támogatást Thaly Lászlónak, az 1924 tavaszán Isztambulban megnyílt magyar diplomáciai képviselet vezetőjének sikerült megszereznie: a magyar minisztertanács 1931-ben 50 000 pengőt szavazott meg a ház helyreállítására. Az újjáépített emlékhely 1932-ben Möller István tervei alapján készült el.

A felavatásra 1933. október 24-én került sor Gömbös Gyula miniszterelnök, valamint az őt kísérő 150 fős magyar delegáció jelenlétében, hatalmas ünnepség keretében.

A magyar delegáció ott-tartózkodása alatt arra is jutott idő, hogy a Török–Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében meglátogassák Isztambul főbb látványosságait. Szerencsénkre az ünnepséget megörökítő Magyar Film Iroda ezeken a helyszíneken is forgatott, így egy rövid, ám annál különlegesebb hangulatú kisfilmben kapunk ízelítőt a korabeli városról.

A törökországi Rodostó városa 1720 és 1735 között adott otthont a Magyarországot elhagyó, „bujdosó” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek és kíséretének.

K. Tengeri Dalma – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here