A német dómvárosban müezzinek hívhatják imára a muszlimokat

Kép forrása: commons.wikimedia.org

Péntektől bármely mecsetből hívhatják hagyományos módon, müezzin messze hangzó énekével imára a híveket a németországi Kölnben, de egyelőre egyetlen iszlám imahely közössége sem él a lehetőséggel – írta a Kölner Stadt-Anzeiger.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi nagyváros vezető helyi lapjának pénteki jelentése szerint a több mint harminc kölni mecsetközösség egyike sem nyújtott be kérelmet az önkormányzathoz arra, hogy müezzinnel hívják a híveket a pénteki imára.

Eddig három közösség vette fel a kapcsolatot a városvezetéssel, hogy tájékozódjon, több információt kapjon, kérelem viszont egyik partnertől sem érkezett – mondta az önkormányzat szóvivője a lapnak.

A város – és egész Németország – legnagyobb mecsetét, az úgynevezett központi mecsetet (Zentralmoschee Köln) fenntartó Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) sem kért engedélyt müezzin alkalmazására. A kérdésről előbb “belső megbeszéléseket” folytatnak, majd egyeztetést kezdenek a városvezetéssel – közölték.

Ugyanakkor a DITIB “kifejezetten üdvözli”, hogy az önkormányzat egy két évre szóló kísérleti projekttel megteremtette a lehetőséget, mert ezzel kifejezésre juttatja, hogy “a nemzedékek óta Németországban élő muszlimok a német társadalom természetes részét alkotják” – áll a Kölner Stadt-Anzeigerben ismertetett közleményben.

Köln vezetése október 7-én jelentette be, hogy a hónap közepétől müezzinek hívhatják a híveket a pénteki imára a városi mecsetekben. “Míg a keresztény templomokban a harangok hívják a híveket, addig a muszlim közösségek mecsetjeiben a müezzin hívásai töltik be ezt a célt” – mutattak rá az önkormányzat közleményében, amelyben kiemelték, hogy az iszlám vallásban “központi jelentőségű a pénteki ima”.

Mint írták, az iszlám, sok más valláshoz hasonlóan, régóta szerves része a német társadalomnak, így az imára hívás engedélyezésének kérdését országszerte számos alkalommal megvitatták már. Köln ehhez a vitához kíván hozzájárulni a kísérleti projekttel, amely előzetes kérelem révén teszi lehetővé a müezzint.

Folytatás

Forrás: gondola.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here