A légitársaság, amely két évig biztosan nem bocsát el senkit

Még a járvány légi közlekedésre gyakorolt, globális romboló hatásai mellett is vállaljuk, hogy két évig megőrizzük a jelenlegi alkalmazotti szintet – idézi a Bloomberg a Turkish Airlines elnökének, M. İlker Ayci-nek kijelentését, amelyet egy török hírportálnak adott interjúban mondott.

A világ egyik jelentős légitársaságának számító török nemzeti légicég vezetője nem tartja valószínűnek, hogy a légi közlekedés globális bevételei a következő három évben elérjék a 2019-es szintet. Ez egyértelműen a járványnak köszönhető.

“2020 és 2021 nem a profitról szóló évek lesznek, hanem annak az évei, hogy megvédjük a munkavállalókat” – fogalmazott Ayci.

A vállalat elnöke ígéretet tett arra, hogy a következő nehéz időszakot a légicég nem a munkatársi létszám csökkentésével próbálja átvészelni. Ugyanakkor leszögezte: valamennyi érintettnek áldozatokat kell hoznia, hiszen visszaeső bevétel mellett, nem lehet maradéktalanul megvédeni az alkalmazottakat, további intézkedések nélkül.

A friss adatok szerint a vállalat idén márciusban 53 százalékkal kevesebb utast szállított, mint egy évvel korábban.

A cégvezető szerint a Turkish Airlines egyelőre megpróbálja egyedül megoldani a felmerülő pénzügyi gondokat, többek között új finanszírozási források keresésével.

Ayci a tervezett intézkedések között említette:

Eladják régebbi, ezért kevésbé költséghatékony repülőgépeik egy részét, és általában véve is az újabb, korszerűbb típusok irányába mozdulnak el.
Csökkentik külföldön működő képviseleti irodáik számát, illetve Törökországban is bezárnak néhány telephelyet.
A cég saját “higiéniai szakértőket” alkalmaz a fedélzeteken, ugyanakkor Ayci szerint a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedések alkalmazása a repülőgépek kabinjaiban “nem reális”.

A vállalat emellett arra számít, hogy drágulni fognak a jegyárak is, melyek általánosságban véve az utóbbi néhány évben, globálisan is egyre olcsóbbak lettek.

Forrás: www.origo.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here