A Kockaember is részt vesz az izmiri rövidfilm fesztiválon

Magyar résztvevője is van az izmiri rövidfilm fesztiválnak: Domborovszky Linda rendezőnő Kockaember című filmje szerepel a programban november 1-jén 17:00 és 21:00 órakor.

A rendező így mutatkozik be honlapján (http://dombrovszkylinda.com/):

Filmjeim sokféle tematikát érintenek, a főhősök mégis mindig ugyanazok: tékozló fiúk, akik fiatalként az atyai háztól eltávolodó úton járnak, és idős emberek, akik már a visszavezető úton haladnak.

Dokumentumfilmjeim, kisjátékfilmjeim számos nemzetközi filmfesztiválon megfordultak, díjazottak lettek. Készítettem koncertfilmet, image filmeket, társadalmi célú hirdetéseket, színházi háttérvetítést, fikciós és kereskedelmi reality sorozatot, szerkesztek dokumentumfilmeket, illetve tíz éve rendezőasszisztensként is dolgozom. 

Gyakorlati ismereteimet a Színház-és Filmművészeti Egyetemen és a Római Filmakadémián, a Centro Sperimentale di Cinematografián alapoztam meg, 2013-ban diplomáztam film-és televízió rendező szakon.”

Részlet a filmből:

Cubeman trailer from linda dombrovszky on Vimeo.

19. alkalommal rendezik meg Izmirben 2018. október 30. és november 4. között a Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált. 104 országból 2400 film jelentkezett a fesztiválon történő szereplésért és azért, hogy elnyerje az Arany Macska díjat. A programban végül 400 filmet nézhetnek meg a filmrajongók a 6 napos fesztivál során Izmir különböző vetítőtermeiben. A fesztivál fő helyszíne a Francia Kulturális Intézet épülete a városközpontban.

Részletes program és az információk forrása a fesztivál oldalán: http://www.izmirkisafilm.org

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here