A balkáni területekről származik az egylábas papucs

A török nem csak pusztított hazánkban az itt eltöltött 150 év alatt. Mesterségeket, gasztronómiai fogásokat is hagyott ránk. A kézműves mesterségek közül például a bőriparok köréből találunk török eredetűt.

– A cserzővargák vagy úgynevezett tobakosok mestersége egészen biztosan hódoltság kori. A tobakosok másfajta bőrkikészítési technikával dolgoztak, mint elődeik. Ők a bőrműveseknek egy csoportja, speciális, török módra dolgozó magyar tímárok, akik szattyánt (finomra készített növényi cserzésű kecskebőrt) és kordovánt (finomra cserzett, festett kecske- vagy juhbőrt) állítanak elő. Ezek mind török eredetű szavak, és a finom elkészítés is hozzájuk fűzhető – magyarázza Bárkányi Ildikó. A szegedi Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettese, néprajzkutatója és főmuzeológusa azt is elmondja, míg korábban timsós eljárással dolgoztak a tímárok, addig a tobakosok vagy cserzővargák, a cserszömörcének a levét használták a bőr kikészítéséhez. Utóbbit állati ürülékkel keverték, és ebben a cserző lében áztatták a kikészíteni kívánt bőröket.

A papucsok mestersége nemcsak a bőr kikészítése, hanem maga a papucsforma miatt is hódoltságbeli hozomány.

Forrás: www.delmagyar.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here