Török nevek a Magyar utónévkönyvben

A Magyar utónévkönyv a Magyarországon anyakönyvezhető neveket tartalmazza, közzétéve eredetüket és gyakoriságukat is. Azt sokan tudják, hogy a történelmi kapcsolatok miatt vannak török eredetű nevek is a magyar gyerekeknek adható listán. Olyan régi nevek, mint például az Aba, az Alpár vagy az Atakám és a Bátor; a lányoknál a Sarolt, vagy a pásztorlány jelentésű Csobánka mind török eredetűek.

Azt nemrégen tudtam meg, hogy a török sorozatok hatására bizony bekerült néhány újabb is az anyakönyvezhető utónevek közé. Utánanéztem, melyek az új keletű török nevek a magyar utónévszótárban.

Az anyakönyvezett idegen eredetű névnek szigorúan a magyar helyesíráshoz kell igazodnia, így fordul elő, hogy a Törökországban igen népszerű Zeynep név magyar kislány számára így adható: Zejnep. Jelentése illatos virág, drágakő.

Ha tippelnem kellene A Végtelen szerelem (eredeti cím: Kara Sevda) sorozatot nézte a névadó szülő. De más török alkotások rajongóitól is várok tippeket.

Zejnep névnapja nem szerepel a hivatalos naptárban, és a nem hivatalosan elismert névnapok között sem találtam meg. Szegény kislány így sorozatsztár nevét viseli, de nem kap névnapi virágot.

Mint ahogy a fiúknál Burak sem kap kisautót a névnapjára. Vajon, aki anyakönyveztette Burak Özçivit rajongó? Vagy más volt a keresztnév ihletője?

Az Elif – A szeretet útján (eredeti címén: Elif) török drámasorozatot nem kevesebb, mint 1160 epizódon át nézhették a magyar nézők. Így nem csoda, hogy az Elif név bekerült a hivatalos magyar utónevek közé. Jelentése: karcsú, magas nő és egy hegyi virág neve is. Továbbá ebben a sorozatban szerepel egy Zeynep is.

Dilara Törökországban igen népszerű név, jelentése szívet rabló, szívet melengető. Magyarországon csak néhányan viselik e nevet. Miért válhatott valaki kedvencévé annyira, hogy felvetesse a névtárba? Vajon az Isztambuli menyasszonyban szereplő, Ipeket megformáló Dilara Aksüyek színésznő ihletett meg valakit?

A Bahar szintén egy szép női név, jelentése tavasz vagy fiatal. Nem is ismerem a Sorsok útvesztője (eredeti, török címe: O Hayat Benim) című sorozatot, melyet Magyarországon 2018. április 30-tól kezdték vetíteni a Duna TV-n. Rá kellett keresnem honnan ismerhetik a magyar nézők ezt a nevet. 401 epizódon át követhették a nézők ezt az alkotást, melynek főszereplője Bahar a kedves, szorgalmas és optimista lány.

Aztán ott van még a – magyarosan írva – Neszrin, melynek jelentse nagyon szép: vadrózsa. Két tippem van hogyan kedvelhették meg a magyar szülők.

A Tiltott szerelem (Aşk-ı Memnu) sorozatban az egyik háztartási alkalmazott neve Nesrin. Vagy a gyönyörű, rendkívül tehetséges színésznő Nesrin Cavadzade lehetett az ihlető, akit láthattak több alkotásban is (Az én kis családom – eredeti címe: Bizim Hikaye és Tiltott gyümölcs – eredeti címe: Yasak Elma). Én leginkább az Aşk Tesadüfleri Sever 2 (A szerelem a véletleneket kedveli) mozifilmből vagy a Bir Başkadır (Ethos) Netflix sorozatból ismerem őt.

Könnyű dolguk volt azoknak, akik az Ezel – Bosszú mindhalálig sorozat főszereplője alapján szerették volna kisfiukat elnevezni. Ezel Bayraktar alakja borzasztóan népszerű lett itthon (Kenan İmirzalıoğlu alakította). Ez az utónév ugyanis már szerepelt a jegyzékben, mint az Ezékiel rövid alakváltozata. Jelentése: Isten teszi erőssé a gyermeket.

A fenti állításomat – miszerint török sorozatok hatására is választanak utónevet gyermeküknek a szülők – mi sem bizonyítja jobban, mint a 2022. január 1-jén, éjfél után 4 perccel Miskolcon született,  –  az év első újszülöttje címet viselő baba is így kapott nevet.

A kórház tájékoztatása szerint a kisfiú 4030 grammal és 55 centivel jött világra, és a Szelim nevet kapta.  A Türkinfo a név alapján azt gondolta, hogy török családba érkezett a kisbaba, így megkerestük a kórházat, ahol megtudtuk, hogy nem török a kisfiú, és  elmondták azt is, hogy a család egy török sorozat szereplője miatt szánta gyermekének ezt az utónevet. Igazán szép név, héber és arab eredetű és jelentése béke. Török nemesek is viselték, és az oszmán szultánok között többen kapták ezt a nevet – a kilencedik szultán I. Szelim, a tizenegyedik II. Szelim, majd jóval később a 28. szultán III. Szelim is.

Önök választanának török nevet a gyermekünknek? Ha igen, melyiket?

Erdem Éva – Türkinfo


2 COMMENTS

  1. Nem hiszem, hogy adnék a gyermekemnek török nevet a sorozatok alapján, hiszen van elég sok török eredetű nevünk a régiek között is. Hirtelen a Zoltán jut eszembe (szultán), de a honfoglaláskori magyarjaink neve mind török eredetű volt.

  2. Demirhan. Nem sorozat ihlette, egyszerűen megkerestem a fiú nevek listáját. Nem nagyon tetszett egy magyar név sem a török vezetéknév mellett😊 Most pedig kislány nevet keresek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here