Török legendák: Sarıkız legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű lány, kinek csillogó szőke haja lágyan omlott vállára, mogyoróbarna szemei pedig ragyogtak a sötét éjszakában. Nem csak szép, de őszinte, hűséges és jószívű is volt. Sarıkıznek hívták és Kavurmacılar faluban élt apjával, Cılbak apóval.

Bárki, aki megpillantotta Sarıkızt, azonnal beleszeretett. Először kérték, majd könyörögtek neki, hogy legyen a feleségük, de Sarıkız minden ajánlat elől elzárkózott, nem akart házasodni.

Egy nap apja úgy döntött, hogy zarándokútra indul. Akkoriban az egyetlen közlekedési eszköz a ló volt, és körülbelül három évre volt szükség ahhoz, hogy útjáról visszatérjen. Mielőtt elindult volna, Cılbak apó leültette maga elé lányát és azt mondta: „Lányom, hosszú ideig leszek távol. Ígérd meg, hogy távollétem alatt olyan életet fogsz élni, amiért senki sem vethet rád követ. Sarıkız bólintott, és ígéretet tett. Cılbak apó ekkor elhagyta a házat és megkezdte hároméves zarándokútját.

Az apa távolléte alatt számos ifjú próbált Sarıkız kegyeibe férkőzni – eredménytelenül. Ez sokakat arra késztetett, hogy hamis pletykákat kezdjenek terjeszteni róla. Amikor Cılbak apó visszatért, a falusiak körülvették a főtéren, és azt híresztelték, hogy lánya, Sarıkız, léha életmódot folytat. Arra kérték, hogy vagy ölje meg Sarıkızt a család becsületének helyreállítása érdekében, vagy örökre hagyja el a falut. Az apa éjjel-nappal virrasztott, hogy meghozza döntését. Tudta, hogy meg kell ölnie saját lányát, hogy tovább élhessen Kavurmacılar faluban, és ha nem is öli meg, a falusiak majd maguk teszik meg azt. De nem volt szíve, hogy elvegye lánya életét, így kitalált valami megoldást.

Fogta szeretett lányát és néhány libát, majd felmásztak a Kaz Dağıra (Liba-hegyre), hogy a sorsra bízza lánya életét. Úgy képzelte, lánya majd a Kaz Dağı csúcsai közt leli halálát.

Sarıkız mintha csak apja szívébe látott volna. Utazásuk vége előtt megállt, apja felé fordult, és biztonságos utat kívánt neki hazafelé. Fogta a libákat, és tovább folytatta útját a hegycsúcs felé, míg el nem tűnt szem elől.

Évek teltek el, de Cılbak apó még mindig éjjel-nappal sírt szeretett lánya után. „Vay kızım, sarı kızım” (Ó lányom, szőke lányom) – gyászolta.

Egy nap a falubeliek meglátogatták Cılbak apót és elmesélték neki, hogy edremiti kereskedők és utazók láttak egy szőke lányt, aki megmutatta nekik az utat, amikor eltévedtek a hegyen. Azt mondták, libák is voltak vele. Egy nap a libák lementek a gazdaságokba, és elpusztították a terményeket. Az apa tudta, hogy ezt csak az ő szeretett lánya libái tehették. Elindult, hogy megtalálja Sarıkızt. A falusiak azt kérdezték tőle: „Megőrültél? Mi lesz a hóval, a csúszós sziklákkal és a hegyekkel?”

Az apa mégis nekivágott – a bűnbánat tüzétől emésztve. Pislákoló fénysugarat látott meg, mely minden fáradságát elfelejtette vele. Eltűnt a hó, a hegyek, a csúszós sziklák, és egyszer csak ott állt előtte Sarıkız, aki zokszó nélkül apja karjai közé vetette magát. „Jöjj, édesapám, főztem egy kis meleg levest és előkészítettem egy ágyat, ahol pihenőre térhetsz” – mondta boldogan. Egész éjszakán át beszélgettek és nevettek.

Reggel az apa kért egy kis vizet, hogy megmosakodhasson és elmondhasson egy imát, amiért Isten életben tartotta lányát. Kérésére Sarıkız gyorsan hozta is a sós tengervízzel teli kancsót. Cılbak apó azonban így szólt: „Túl sós a víz ahhoz, hogy mosakodni lehessen benne”.  Sarıkız bocsánatot kért és a kancsó száját a völgy felé fordította, mire az egy szempillantás alatt megtelt a Kaz Dağı édes forrásvizével.

Ekkor jött rá Cılbak apó, hogy lánya szent. Nagyon sajnálta, hogy elhitte a falusiak hazugságait. Ekkor fekete felhő fedte el az egész égboltot. Abban a pillanatban, amikor apja végre rájött, hogy lánya szent és Sarıkız felfedhette a titkát, a lány eltűnt. Az apa megátkozta a falusiakat, amiért lányát rágalmazták, és őket elválasztották egymástól.

Cılbak apó a hegyekben bolyongott egészen addig, míg egy nap utol nem érte a halál az egyik hegyen, mely ma Baba Tepe (Atya-hegy) néven ismert. A falusiak egymásra tett kövekből készítettek sírokat apa és lánya számára. Sarıkız sírjának helyét ma Sarıkız Tepének (Sarıkız-hegynek) hívják.  A helyiek minden augusztusban meglátogatják ezt a két dombot, hogy megemlékezzenek Cılbak apó és a szent Sarıkız tragédiájáról.

Forrás: yabangee

Fordította: Lukács Eszter – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here