Tényleg fekete folyást ittunk kávé helyett?

Kép forrása: www.pikrepo.com

Régóta kávérajongóknak tartjuk magunkat mi, magyarok, ám csak az utóbbi pár évben kezdtük el megtanulni, hogyan is kell rendesen elkészíteni a forró feketét. Pedig kávéfőzés terén akár a legjobbak is lehetnénk, hiszen a középkori Európa lakói közül mi, magyarok az elsők között ismertük meg a forró és édes italt.

Igaz, a csak fekete levesnek keresztelt török nedűt eleink meglehetős elutasítással fogadták, ha pedig mégis kíváncsiak lettek az ízére, a korabeli kávémérésekbe a lábukat sem tehették be – a „gyauroknak” ugyanis ez az élvezet tiltottnak számított.

Nem úgy a törököknek, akik Budán már a XVII. század elején is több kávézó közül választhattak. A török uralom után aztán megnyílt a lehetőség arra, hogy a világlátott, ifjú magyarok az elsők között követeljék maguknak a Nyugat-Európa egyetemi városaiban ekkortájt meginduló kávéházi élet honi másolatát.

Így aztán nem csoda, hogy a jól informálódott pesti polgár 1729-ben már hallhatott arról, hogy a városban tevékenykedő három kávésból kettő feljelentette a harmadikat amiatt, hogy olcsóbban árulja nedűjét.

Az igencsak jól jövedelmező üzlet szálait, persze, az arisztokraták tartották a kezükben a kávéjogok bérbeadásával, ami miatt a XIX. század első felében még csak pár tucat kávéház működött, közöttük a forradalmi gőzéről híressé vált Pilvax is. Az 1864-es új ipartörvény viszont szabad utat nyitott a kávézók gründolása előtt. Lett is gyorsan a fővárosban ilyenből sok száz, az egyes szakmák mesterei és tanoncai saját kávémérésükben élvezhették a munka utáni forró feketét – és közben még információt is cserélhettek egymással.

A kávéház leginkább emiatt szippantotta be a tömegeket.

Persze az is számított, hogy a szűkös és hideg bérlakások helyett itt a minimum 150 négyzetméteres alapterületet és a négyméteres belmagasságot duruzsoló kályhák melege, gázlámpák vibráló fénye töltötte meg. A földszinti helyiség ablakai az utcára néztek, az asztaloknál kényelmes fotelekben kártyázni és sakkozni lehetett, vagy golyókkal „tekézni” legalább két biliárdasztalon, ahogyan azt az 1880-as években rendeletileg szabályozták a kávéházak számára.

Ugyanakkor megjelentek az írók és művészek, akik ugyan kispénzűek voltak, de követték őket a szép hölgyek. A női bájak mágnesként vonzották a gazdag urakat, a tulajdonosok pedig igen busás bevételre tettek szert a kávégőz fölé hajló kíváncsiságból. Hiszen mondjunk bármit is, a legfontosabb mégis az volt, hogy a kávéházak a napi friss sajtótermékek sokaságának és az itt órákat eltöltő különböző vendégeknek köszönhetően az információcsere templomaivá váltak. Talán ez volt a boldog békeidők internete.

Folytatás

Forrás: index.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here