Szamárháton érkezik Dosztojevszkij

Ersin Bilge azt mondja, gyermekkori álma vált valóra: Németországból – ahol ma él – visszatért szülőhelyére, és faluról falura járva szamárháton visz könyvet és írószereket a gyerekeknek.

Lehet, hogy őt is az a történet ihlette meg, amelyről már mi is írtunk a Türkinfo hasábjain? Mustafa Güzelgöz és segítői az 1900-as évek közepén 90-100 kötetből álló könyvtárat vittek az erre a célra kialakított könyvesládában, melyet a szamár hátára rögzítettek – így jártak faluról falura.

Ersin Bilge most 56 éves, de jól emlékszik arra az időre, amikor Çayırlı járás Yukarıkartallı falujában járt általános iskolában, és családja anyagi helyzete nem engedte meg, hogy könyvet vagy írószert vásároljanak. 1992-től Németországban dolgozott. Közel 27 évvel később tért vissza szülőhelyére, kifejezetten azzal a céllal, hogy az ott élő gyermekeknek könyvet vigyen.

Ersin Bilge gyerekkorában nem volt olyan kereskedő, aki akár szamárháton hozta volna el az írószereket vagy könyvet, radírt, füzetet árult volna, pedig ő kisfiúként ezt képzelte el. Most ezt az álmát valósítja meg: faluról falura járva 10 községben 300 gyereknek ajándékozott 800 könyvet és írószert. Közben átéli annak örömét, hogy Dosztojevszkij és hasonló klasszikus szerzők könyveivel ismerteti meg a gyerekeket, illetve együtt örül velük, mikor a kicsik átveszik az ajándékokat.

„Eljött 2019, és a gyermekkori álmom fogva tartott. Úgy érzem, azért jöttem a világra, hogy ezt megvalósítsam. A szamár szimbólum is egyben, mert faluban élő gyerekként nem gondoltam arra, hogy a világ milyen hatalmas. Akkor még csak a mi falunk volt az én világom. Nem tudtam, hogy az autók, az eszközök és az ipar ennyit fog fejlődni. Akkor az autó eszembe sem jutott, én arra gondoltam, hogy szamárral jöhetnének ide a könyvek, így ma a szamár mellett mesélem el a gyerekeknek ezt a vágyamat.” – meséli Ersin Bilge.

forrás: sabah.com.tr

„A gyerekeknek Dosztojevszkij, Balzac és hasonló, világszerte ismert klasszikusok könyveit hoztam el. A projektben szerepet vállaló barátaimnak köszönetet mondok, főként Ömer Büyükergennek, Çayırlı kormányzójának. Nagy öröm, mikor látom a gyerekek boldogságát, amikor beszélgetek velük. Miért teszem? Úgy gondolom azzal, hogy a gyerekek olvasnak megszűnhetnek az országon belüli politikai vagy gazdasági különbségek. Azt szeretném, ha ezek a gyerekek is olvasnának, és orvosok, jogászok, tanárok, tudósok vagy akár Nobel-díjasok is lehetnének. Ha ezek közül a gyerekek közül akár egyről is azt hallanám, hogy doktorrá vagy tudóssá vált, az tenne igazán boldoggá.”

Forrás: aa.com.tr

Kitartást kívánunk ennek az elhivatott embernek! Példája követendő.

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here