Oltu köve – a fekete csoda

Kitermelni nehéz, tartalékai kiapadhatnak, megmunkálni könnyű, a mesterek műremekeket készítenek belőle: Oltu város híressége a fekete kő, az Oltu taşı.

Geológiailag növényi fosszíliának tekinthető, agyag és lignit keveréke, melyet a fák gyantája ragasztott össze. Kitermelési története 200 évre nyúlik vissza, megmunkálásának aranykora a köztársaság idejében kezdődött. Az idős mesterek saját történetükről állítják: „Én apámtól, apám nagyapámtól, és ő is az apjától tanulta.”

A kő alaptulajdonságai igen különlegesek: mikor nehéz munka árán kibányásszák a földből, még puha, de levegővel érintkezve megkeményedik. Könnyű megmunkálni, viszont ahogy dolgoznak rajta egyre keményebb lesz. Használat közben fényesedik. Színe általában fekete, de időnként sötétbarna is lehet. Meggyújtva lángol és kormot bocsát ki. Dörzsölésre kissé elektromos állapotba kerül.

Különleges tulajdonságainak köszönhetően eredetisége könnyen ellenőrizhető. Rálehelve bepárásodik, a belőle készült imaláncoknak van súlya, de nem nehéz, hangja telt, öblös. Kicsit megdörzsölve egy papírdarabot magához ránt. Késsel megkarcolva barna por hull belőle. Használat közben egyre fényesebb.

A bányászok általában nem dolgozzák fel, hanem kilóra mérve értékesítik a mestereknek elég borsos áron. Ezután ők válogatják szét a köveket méret szerint, a repedéseket tisztítják, sokat ki is selejteznek. Egy kiló kőből átlagosan végül csak 7 imafüzér készül el – mely a leggyakrabban előállított termék ebből a kőfajtából. Megformálják, a felfűzéshez egyenként lyukasztják, majd fényezik a Palandöken hegyekből származó kréta porával.A kőből rengeteg szép dolgot készítenek a lekelendőbb imafüzéren kívül: nyaklánc, ezüstbe foglalható ékkövek, gyűrűkövek, cigaretta szipka, pipa, mandzsetta és gallérgomb, nyakkendőtű, fülbevaló, bross, és ritkán még kávéskészletet is díszítenek vele.

Imafüzéreket az interneten találtam 8.000 TL (kb. 410.000 Ft) áron is, de legolcsóbban már 50 TL (kb. 2600 Ft) körül is hozzájuthatunk.

Ismerkedjünk meg a kővel, a lelőhelyével és mestereivel ebben a filmben. A videó török nyelvű, de ugyanezen csatornán angolul is megtalálják az érdeklődők.

Információk forrás: erzurum.gov.tr/oltu-tasi

Erdem Éva – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here