Márványbányászat Törökországban

Törökország természeti kincseit tekintve igen változatos és gazdag, több, mint 60 féle különböző ásványi anyag található itt. A számos ásványi anyag közül a márvány az egyik legfontosabb.

A márvány a világ egyik legszebb természetes anyaga, amit a művészetben és az építészetben is használnak. Ebből a ragyogó fehér kőből szobrok, épületek, sőt még bútorok is készülnek. A márvány mészpát vagy dolomit kristályokból áll, melyek a föld belsejében extrém hő és nyomás hatására alakulnak át metamorf kőzetté. Sokféle színben létezik, a legszebb a fehér, de ezen kívül van még szürke, sárga, vörös, kék, fekete, mely színeket különféle szennyeződések okoznak a kőzeten.

Mivel Törökország egy részén az alpesi éghajlat a jellemző, ez elősegíti a márvány kialakulását. A márványkitermelés legnagyobb részét a magánszektor végzi.

Törökországban, főként a Márvány-szigeten, már közel 4000 éve foglalkoznak ennek a természetes kőnek a bányászatával. Több, mint 80 féle és 120 különböző színű és mintájú márvány található itt, ezzel Törökországban van a világ egyik legnagyobb márványkészlete. Törökország a világ márványtartalékának 33%-ával rendelkezik, ami 13,9 milliárd tonna.

forrás: slideplayer.biz.tr

A márványágazatában 2560 márványbánya, 1500 kis- és középvállalat és 7500 műhely tartozik. Törökország legfontosabb márványbányái Afyonkarahisarban, Balıkesirben, Muğlaban, Eskişehirben, Denizliben, Elâzığban, Tokatban, Çanakkaleban, Konyaban, Bilecikben, Kırşehirben és Antalyaban találhatók.

Az alábbi videóban az Antalyaban működő Sapphire Art Stone vállalat márványbányászatáról látható egy rövidfilm:

A Sapphire Art Stone 1994 óta foglalkozik kereskedelmi tevékenységgel, és nem sokkal ezelőtt a márványpiacra is betörtek. Termékeiket épp úgy, mint a többi magánszektorban működő vállalat, külföldre exportálja, fő célországuk Kína.

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here