Magyar divat, török mezzék, eklektikus eventek – újragondolt koncepcióval nyitott meg a The Garden Studio & Café

A The Garden Studio 2012-ben még showroomként működött egy Városház utcai lakásban, majd abból lett egy üzlet, 2015-től egészen tavaszig pedig a Paulay Ede utca 18. szám alatt találhattuk meg a TOMCSANYI márka fő bázisát néhány más magyar márkával, elöl egy üzlethelyiséggel, hátul pedig a varrodával. Néhány hónap alatt azonban Tomcsányi Dóri és Merve Ilgım Deprem keze alatt kinőtte magát egy olyan sokoldalú hellyé, ahol a magyar divattervezők darabjainak vadászása mellett kávézhatunk, bruncholhatunk, koktélozhatunk vagy akár török mezzét is falatozhatunk a rakı mellé.

Tomcsányi Dóri és Merve egy közös barátjukon keresztül ismerkedtek meg, azóta jó barátnők. Dóri tudta Mervéről, hogy mindig is szeretett volna egy kávézót nyitni, ez volt az álma, Merve pedig hozzásegíthette Dórit az üzlet felpezsdítésében, így a közös ötletelésből megszületett a The Garden Studio & Café – egy Budapesten egyedülállónak számító koncepció, a „slow fashion, slow food” jegyében, ahol egyszerre vásárolhatunk, ehetünk-ihatunk és szórakozhatunk.

Az üzletből végleg kiköltözött a varroda, egy fél évre a stúdió is, és elkezdték kialakítani a konyhát, a bárt, az üzletrészt, illetve az éttermet. Dóri és Merve a saját kezükkel gyártott mindent, fizikailag is ők csinálták a kivitelezést, igyekeztek minél több tárgyat újrahasználni az előző berendezésből, hogy az enteriőrben is visszaköszönjön a fenntarthatóság. Az üzletben lévő virágos fal például Merve születésnapi csokrából alakult ki, de terveik szerint mindig a szezonnak megfelelő virágokkal díszítik. Bár nyár végén még voltak kérdőjelek, hogy megnyissanak-e, de úgy döntöttek, hogy mindenképp belevágnak. Azóta az élet lelassult, de talán nem is akkora baj, hiszen az alapkoncepciójuk még illeszkedik is hozzá.

Részletek>>> welovebudapest.com


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here