Luxusautóból árulta a görögdinnyét

Kép forrása: hataratkelo.com

Egészen sajátos jelenetre lehettek figyelmesek a minap az Isztambul utcáin járók és kelők, ugyanis a török nagyváros Beyoğlu kerületében egy férfi görögdinnyét árult autója csomagtartójából. Ami még nem lenne akkora szenzáció, de az autó egy Lamborghini Aventador volt.

A látványra pillanatokon belül komolyabb tömeg verődött össze az utcán, hiszen az ember nem mindennap lát Lamborghini Aventadort sem, olyat meg aztán pláne, hogy görögdinnyét árulnak belőle.

Nem lehet azt mondani, hogy a férfi kapzsi lett volna, hiszen 5 líráért (kb. 180 forint) árulta a gyümölcsöt. Miután a jelenet elég gyorsan terjedni kezdett a közösségi oldalakon, hamarosan megjelentek az újságírók is, mire a férfi bepattant a luxusautóba és elhajtott.

Azért ennyivel nem úszta meg, a rendszám alapján elég könnyen kiderítették, hogy az autót Antalya tartományban regisztrálták.

Igazából senki sem tudja, miért történt ez a nem hétköznapi jelenet, könnyen lehet, hogy sima népszerűséghajhászásról van szó (ami nem lenne egyedi manapság – sem).

Megint más kérdés, mit reagál majd erre a Lamborghini, mert a luxusautógyártók nem szoktak lelkesedni azért, hogy autóikat ilyen típusú, a népszerűséget célzó öncélú akciókhoz használják.

Forrás: hataratkelo.com


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here