Kultúra élesben: Török korsó nem sörös korsó

kovacs dalmaMa estére asztalfoglalásunk van egy élőzenés szórakozóhelyre. Nekem és a török barátnőimnek. A sörösnek és az antisörösöknek. Olykor odavagyok a kulturális különbségekért, külső szemlélőként, a fellegekből szemlélem az eseményeket. Eseményből pedig minden napra több is akad Törökországban. Imádok meglepődni, rácsodálkozni egy-egy újdonságra, értelmezni a törökök viselkedését, összehasonlítgatni magamat/magunkat, velük. Mert ők ilyenek, mi meg olyanok vagyunk. Van, hogy jobban hasonlítok rájuk, mint hozzánk, máskor mintha külön bolygóról érkeztünk volna.

Időnként elvesztem a biztonságos külső szemlélő pozíciómat, a pihe-puha fellegek után leforrázva vegetálok a török állami lánykollégium tanulószobájában vagy az autóbusz első ülésén.

Ma elmegyünk szórakozni. Na azért nem rúgunk ki a hámból, mert a török egyetemisták nyomunkba se érnek hámkirúgás tekintetében. Szórakoztató, jókedvű népségnek tűnnek, amiből az következne, hogy mindig és mindenhol jól tudják érezni magukat. Már csak a társadalmi nyomás sem engedi, hogy ez megtörténjen bárhol és bármikor. A környezet gyermekkortól közvetíti a társadalom elvárásait, ráadásul olyan sikeresen, hogy azt még egyetemista korban sem felejti el az ember. Még velem is azt fogja ma este éreztetni Törökország, hogy milyen kirívóan nagyot mulattam az egy szál sörömmel.

Ha van összetartás, akkor mások véleménye sokkal fontosabbá válik. Akár a sajátomnál is. A szomszéd néni, anyukám, apukám, a kerületben lévő összes boldog s boldogtalan hatással van rám, mert összetartunk, figyelünk egymásra, olykor túlságosan is.

Az egyén az utolsó helyen áll a sorban, bor-sör kultúra pedig nincsen.

Az első barátnőm nem iszik semmilyen alkoholt, csak a barátjával, ugyanis kedvese megtiltotta neki.
A második barátnőm elhatározta, hogy odafigyel az egészségére ezért ma sem iszik sört.
A harmadik barátnőm amúgy sem iszik soha semmit, mert egyszerűen nem érez affinitást az alkoholra itt, Törökországban. Saját elmondása szerint viszont bármely más országban ki se lehetne rángatni a bárokból.
Ha lenne negyedik is, ő vallási meggyőződésből nem tenné.

És akkor maradtam én, a sör-rajongó egy magamban, magányosan a korsómmal. Elmegyünk a szórakozóhelyre, ahol élőzene lesz. Ez az egyetlen reményem. Azt mondták, török-külföldi 80-as 90-es évek. Nagy dolog, ha már külföldi is van. A zene olyan hangosan dörömböl, hogy nem lehet majd tőle beszélgetni. Viszont hely se lesz a táncolásra, ezért néma csöndben vagy egymásnak át-átkiabálva fogunk gyönyörködni a zenekarban.

11-kor bezár a török állami lánykollégium, így fél 11-kor elkezdünk visszafutni 6 személyes szobáinkba. Ankara sugárútjai mentén sprintelünk az éjszakában. Ha fennáll az elkésés gyanúja, taxiba szállunk. (Mert összerándul a gyomrunk a gondolatra, hogy az ujjlenyomatunk pirosként villogjon a rendszerben.) A taxisofőr megkérdezi: “Szórakozni voltatok? Ittatok?” Gyanúsan méreget minket, keresi a becsiccsentés bárminemű bizonyítékát arcunkon, mozdulatainkon. De ó jaj, semmit se talál, mert 1-2 sör még nem igen látszódott meg senkin. Mi azért letagadjuk, hogy ittunk bármit is, illetve én tagadom le, hogy ittam egy sört ilyen “kései órában”.

Majd felsétálunk a 7. emeletre (ugyanis a lift vagy nem működik vagy tele van) és az ágyunkon pihegve kijelentjük: jól szórakoztunk. Én meg majd felidézem magamat a korsómmal és arra gondolok, hogy na most nem esett jól a kultúra…

***
Visszatértünk, pontosan 11 előtt 4 perccel. Az egészségét sör nélkül megőrizni kívánó barátnőm végül feladta elveit és megrendelte 33 cl-es Millerét. Én a magassarkúról mondtam le, (“Orosz kurvának fognak nézni, nehogy felvedd!“) de így is utánunk fütyültek sőt még egy cuppanós levegő-puszit is kaptam, ami csuda nagyot csattant az ankarai éjszakában. A hely pult fölé aggasztott étel-ital kínálata jóleső Magyarország-hangulattal árasztott el. Minden szám külföldi volt, hallottam a saját hangomat, sőt még a gondolataimat is. Már nem irritált a török párkapcsolati etikett, se a sör-nézet. Túlzott azonosulás nélkül elfogadtam magunkat olyanoknak, ahogy ott ültünk. Errefelé minden korsó sörhöz pár korty keserű kultúra dukál, nincs mit tenni.

Kovács Dalma – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here