Egy különleges üzlet az isztambuli Nagy Bazárban

Nick Merdenyan örmény kézműves egy kis boltot üzemeltet az isztambuli Nagy Bazárban. Tradicionális kalligráfiákat, szimbólumokat, imákat rajzol szárított falevelekre hosszú évek óta a három ábrahámi vallás (zsidó, keresztény, iszlám) területéről. Mesterművei nemzetközi elismerésben is részesültek.

Isztambul híres Nagy Bazárját 1455-ben kezdték építeni, miután II. Mehmed oszmán szultán meghódította az akkor még Konstantinápolynak hívott várost. A bazár főként textilkereskedeleméről volt nevezetes akkoriban, később a drágakő és egyéb kincsek kereskedelmének lett a központja. Kezdetben egy fából készült kis építmény állt a mai bazár helyén. Mivel a kereskedők és a vásárlók száma rohamosan nőtt, a bazárt is bővítették, s mára ez lett a világ egyik legnagyobb fedett bazárja. A bazárba 4 főkapun lehet bejutni és az üzletek 60 utcában helyezkednek el, igazi labirintus. A szőtt selyemszőnyegek, fújt üveg csecsebecsék, kobaltkék izniki csempék, aromás fűszerek és a lokum (egyfajta török édesség, melyet rózsasziromból készítenek) csak néhány azok közül az áruk közül, amelyeket itt megvásárolhatunk. Ha ezeken az üzleteken túljutottuk, elérkezünk a bazár legnagyobb szekciójához. Ez az antik negyed.

Az itteni üzletek között, az egyik sarokboltban dolgozik Nick Merdenyan. A férfi korán kezdte kézműves tevékenységét. Először különböző dísztárgyakat faragott puha ásványi agyagból, amit „tenger habja” néven is ismernek. A különleges ásvány kiválóan alkalmas pipakészítésre. Az anyag Eskişehir tartományból származik, gyöngyfehér, puha, könnyen faragható. Az idő, a használat és a dohányfüst hatására a sivatagi homok és a narancssárga föld érett barna színéhez hasonló színűvé válik és megszilárdul. Nick üzletében az egymás mellett sorakozó pipák között egy bársony borítású is látható, amelynek különös története van: egy nap egy fiatalember bement hozzá a kis boltba, és arra kérte, hogy cserélje ki a nála lévő pipát egy másikra. Mikor Nick megvizsgálta a pipát, észrevette, hogy színe alapján elég régi lehet, meg is kérdezte a férfit, kié volt a pipa. Ő elárulta, hogy az ükapjáé. Nick ettől még kíváncsibb lett, és tájékoztatta a fiatalembert, hogy a pipa, amelyet elhozott, valószínűleg értékesebb, mint a boltban fellehető valamennyi pipa. A férfit azonban nem érdekelte ez az információ, mindenképpen cserét szeretett volna, és el is vitt egy opálfehéret, amelynek semmilyen története nem volt.

A kis bolt fő attrakciójának, a levélre rajzolt kalligráfiáknak is története van. Merdenyan egyetlen fia a megkeresztelése után egy cserepes növényt kapott ajándékba. A növényt a boltban tartották, és a természet körforgásának megfelelően a növény egy idő után lehullajtotta két levelét. Nick ezeket a leveleket összegyűjtötte és egy könyv lapjai közé tette el. Évekkel később a növény lepréselt leveleit napfény érte, és ezáltal hajszálvékony selymes vászonná változtak. Nick ezeket a leveleket elvitte egy kalligráfus barátjához, hogy vizsgálja meg azokat. A különleges rajzvásznon elkezdtek kísérletezni. Nick barátja először a tugrát (Nagy Szulejmán szultán kézjegye) rajzolta fel egy levélre, majd Yunus Emre egyik epigrammáját kufukus (arab írást utánzó) betűkkel. Ezt a kísérletet látta két amerikai utazó is, akik épp akkor tértek be a boltba, és szerették volna megvásárolni ezeket a munkákat. Ezen két levél eladása indította el Nick kalligráfusi karrierjét.

Merdenyan ezek után elkezdte tanulmányozni a növényt, és megállapította, hogy az egy Dániából származó diffenbacchia (buzogányvirág). Kezdetben Dániából vásárolt ilyen leveket, de később már túl drágán szállították ki neki, így áttért a floridai megrendelésekre. A leveleknek kb. két évre van szükségük ahhoz, hogy a megfelelő rajzvászon váljon belőlük. Nick a három ábrahámi vallásból veszi ötleteit, a szeretet, a béke és az egység üzenetei kerülnek fel a levelekre. Néhány részlet annyira aprólékos, hogy nagyító alatt, macskaszőrrel írja azokat. Különleges színeket használ: dús aranyat, dinamikus kéket, varázslatos vöröset és sokféle árnyalatot, melyek élénkek, mint a nap. A képek közül sok virágokat és állatokat ábrázol, valamint szent helyeket is.

Merdenyan művei nemzetközileg is elismertek. Alkotásait olyan hírességek vásárolták meg, mint Hillary Clinton, Laura Bush, a spanyol királynő vagy Abdullah Gül korábbi török miniszterelnök. Nick boltjának falait ősi dísztárgyak díszítik, mindegyiknek külön története van. A levelekre rajzolt, toleranciáról szóló üzeneteket vitrinben, üveglapok közé téve őrzi.

Az üzlet címe: Kapalıçarşı iç bedesten, 24 Istanbul 34440

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here