25 ezer pénzérmével fedte be autóját egy török férfi

Az Ankarában autófényező mesterként dolgozó 39 éves Rıza Altıntaş 250 lírát váltott fel 25 ezer darab kurusra a bankban, hogy azzal vonja be 1989-es évjáratú Mercedesét. A kocsi így 80 kg többletsúllyal rendelkezik.

A kétgyermekes apuka – aki egyébként 9 éve dolgozik egy Keçiören kerületi autójavító és -fényező műhelyben – egy hete döntött úgy, hogy pénzérmével vonja be kocsiját.

A négy napig tartó munka után – amelyben három barátja segítette őt – a jármű minden oldalát, a tető és a sárvédő kivételével 25 ezer darab 1 kurusos érme borítja. A másfél tonnás gépjármű súlya a bevonási folyamat után 80 kg-mal lett több.

Rıza Altıntaş már korábban is készített ugyanezzel a módszerrel bevonatot személygépkocsikra különböző anyagokból, azonban úgy döntött, saját autóját pénzzel fedi be.

Altıntaş elmondta, hogy a gépjárművön az érmék úgy helyezkednek el, hogy Atatürk arcképe látható legyen.

„Először a gépjármű teljes felületére fóliát illesztettünk, majd erre ragasztottuk rá az érméket. Négy ember négy napon át dolgozott azon, hogy kivételes járművet alkossunk. Összesen 25 ezer darab kurust használtunk fel az eljárás során. A legtöbb ember messziről látva úgy gondolja, hogy aranyból készült a borítás, közelebbről nézve jönnek csak rá, hogy ez valójában pénz, azonban nem tudják, hogy ezek 1 kurusos érmék. Különlegessége, hogy Atatürk arcképe látszik rajta. Nagyon nagy az érdeklődés a különleges gépkocsi iránt, néhányan idejönnek, hogy közös fényképet készítsenek magukról és az autóról. Már most rengeteg új ötletem van.” – mondta Altıntaş.

Fordította: Szebényi Erzsébet – Türkinfo

Forrás: www.cnnturk.com

 


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here