A török muzulmánok nyugodtan kitörölhetik

TEngedélyezte a török vallásügyi hivatal (Diyanet) az iszlám híveinek, hogy vécépapírral töröljék ki feneküket, kijelentve, hogy azzal nem sértik meg a vallási előírásokat – jelentette a Hürriyet című török lap. Ugyanakkor Törökország legnagyobb vallási ügyekkel foglalkozó intézménye, amely felügyeletet gyakorol az összes mecset és imám fölött, kijelentette: csak akkor lehet papírt használni, ha nincsen lehetőség a vízzel tisztításra.

A Diyanet a kérdéssel kapcsolatban kiadott döntvényében (fatwa) emlékeztetett arra, hogy a muzulmán imát csak tisztálkodás után lehet elvégezni, és erre a víz a kívánt eszköz. Abban az esetben, ha víz nem áll rendelkezésre, más tisztítóanyagokat is lehet használni, köztük vécépapírt is, annak ellenére, hogy egyes források szerint a papír nem használható tisztálkodásra, mert az az írást szolgálja.

A cikk folytatása>>>

hir24.hu