Horontól a Zeybekig – A török néptánc világa Korom Alexandrával 7. rész

Bar, avagy lassú víz partot mos

Kelet-Törökország hagyományos néptánca a bar – vagy ahogyan korábban nevezték barca, baru – az örmény „Պար” szóból ered, amely magát a nyitott félkör alakban, feltartott kézzel előadott táncot jelenti, sámándob kísérettel. Központi régiója Erzincan tartomány és kifejezetten Erzurum, Artvin, Bayburt, Kars és Ağrıvárosok, melyek magukénak tudhatják ezt a ragyogó és esztétikus stílust.

Nos de lássuk, hogy mi is történik egy bar táncolása közben. A bar tánccsoportnak mindig van egy nyitó és záró táncosa, akik tulajdonképpen a „húzóerők” és a ritmust diktálják. Kicsit elrugaszkodott hasonlattal élve olyan, mint amikor sárkányhajósokat néz az ember, ahol a kormányos és a dobos összehangolt ütemkiáltásaira siklik a csónak előre.

Valami hasonló történik a tánccsoportban is. A barbası-nak, a csoport nyitó táncosának, valamint a poccik-nak, az utolsó táncosnak alázattal követik a rezdüléseit a lánc belső szemei, mindeközben kiélezik periférikus látásukat a fehér kis keszkenőkre, amelyet a sor első és utolsó embere különböző kombinációkkal, de egymással harmonikus ütemben mozgat. Kiemelt szerepe van még, és emiatt külön elnevezést is kapott, a lánc második táncosa, a koltuk, akire nagy felelősség nehezedik akkor,ha a barbası úgy dönt, hogy szólóba kezd. Amíg a szóló tart, addig neki kell átvenni a stafétabotot és tartani a kezdő dinamikát, valamint ő figyel oda a táncgépezet fogaskerekeinek tökéletes összhangjára. A bar nem koedukált tánc, csak férfiak vagy csak nők táncolják. Utóbbit, a düğündansı–t esküvőkön, kevésbé zárt formában láthatjuk.

Egy bar koreográfia tökéletesen megkomponált, speciális látványelemekkel tűzdelt. Ha ezt a táncot van szerencsénk élőben megnézni, készüljünk fel egy legalább 10 perces előadásra, amely a törökök jellemző yavaşyavaş (lassan-lassan) életszemléletét fogja tükrözni. Nem kell, kérem, itt semmit elkapkodni!

A lassan kibontakozó előadás első látványpontja a nyitány, amikor a tánccsoport feljön a színpadra, eközben a zenekar – amely leggyakrabban egy sámándobszerű ütős hangszerből és a jellegzetes török sípból (zurna) áll- elkezdi játszani az 5/8 vagy 9/8 (extrém esetben 12/8)-os dallamot, a bar havası-t, azaz a „tánc levegőjét”. Ezt a nyitányt nevezzük bar tutusmak-nak, ami körülbelül annyit jelent: „a tánc felébresztése, meggyújtása”.

A koreográfia következő része régióbeazonosítással kezdődik, hogy a néző mindenképpen tudatában legyen, honnan is érkeznek táncosaink. A beazonosítást követően mentális ráhangolódó percek jönnek, amikor a dallam a táncos vérévé válik, s szíve felveszi a zene ritmusát. Ekkor a barbası komótosan előveszi a kis keszkenőjét, tudományos precizitással széthajtogatja, mintegy előkészítve az „akciót”, sugallva a láncszemeknek, hogy aki még nem készült fel, már csak másodpercek vannak hátra. Majd megadja a kezdő lépést: a karok lassan szétnyílnak, egymásba fonódnak és az állókép elindul. Kéz a kézben, körbe-körbe halad a mérnöki pontossággal kilépett félkör alakú lánc, lassan, de mégis mély dinamizmussal.

Ne várjunk a bar táncosoktól puskaláb mozgást, bonyolult kombinatorikai lépéseket, ha mégis, akkor ez a barbası-nál kimerül.( Diyarbakırkörnyékén a barbası külön show-t csinál, miközben a lánc folytatja monoton körözést.) A bar tánc erejét és szépségét az a tökéletes összhang és alázat adja, amely egymásnak, a barbası-nak, a zenének és az évszázados tradícióknak szól. Tanulhatnánk tőlük…

Korom Alexandra – Türkinfo

Kiemelt kép eredeti forrása itt érhető el: Katt ide.