1400 éves mozaik, amely egy elszánt tekintetű ember harcát mutatja be egy oroszlánnal

1. Nemrégiben Törökországban, Konyában tárták fel azt az 1400 éves mozaikot, amely egy állatokra vadászó férfit ábrázol.

1
2. A mozaikot decemberben fedezték fel, amikor egy illegális ásatást jelentettek a hatóságok felé.

2
3. A helyi múzeum igazgatóság, miután engedélyt kapott a minisztériumtól, ebben ez évben kezdte el a hivatalos feltárást – árulta mindezt el Yusuf Benli, a konyai múzeumok igazgatója.

3
4. Benli szerint a már kiásott mozaik darabján a Konan név olvasható.

4
5. A hivatalos ásatások még mindig folynak, de feltételezik, hogy a területen korábban egy villa állt.

5
6. A mozaikok egy nagy vázát, lógó faágakat, faleveleket, gránátalmákat és emellett kecskéket és gazellákat is ábrázolnak- magyarázta Benli igazgató.

6
7. A mozaik egy másik része egy ember harcát ábrázolja egy oroszlánnal, a vadász a dárdájával próbálja elejteni az állatot. De egy másik oroszlán is található a mozaikon, amelyet másképp formáztak meg, mint az elsőt.

78. A szakértők megpróbálják helyrehozni a megrongálódott mozaikdarabokat és amint az ásatás teljes egészében befejeződik, a helyi múzeumban mutatják majd be az új felfedezést.

8

9

10Forrás: Daily Sabah

Fordította: Lantos Ágota – Türkinfo