Több mint 340 halálos áldozata van az Irak és Irán határán történt földrengésnek

A török katasztrófavédelem (AFAD) szervezésében mentőegység indult hétfőn Ankarából katonai teherszállító repülőgéppel az északkelet-iraki Szuleimáníjába, hogy segítsen a vasárnapi földrengés áldozatainak – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Mehmet Güllüoglu, az AFAD elnöke az etimesguti katonai repülőtéren úgy nyilatkozott: a 25 fős mentőegység hatvan sátrat és háromszáz takarót is visz a károsultak megsegítésére. Güllüoglu egyúttal elmondta: folyamatosan egyeztetnek a bagdadi kormánnyal, továbbá az iraki Vörösfélholddal, s a török mentőcsapat az ő kéréseiknek megfelelően vesz majd részt a mentési munkálatokban. Irán részéről egyelőre nem érkezett segítségkérés a török hatóságokhoz – tette hozzá. Recep Akdag török miniszterelnök-helyettes hétfőn Twitter-üzenetben közölte: a katasztrófavédelem Van, illetve Diyarbakir tartományi igazgatóságai további 44 embert és nyolc járművet szárazföldi úton küldenek a haburi határátkelőn keresztül az észak-iraki térségbe. Az AFAD-szállítmányok kétezer sátrat és négyezer takarót tartalmaznak majd. Ezen felül a török Vörösfélhold még háromezer sátrat, tízezer takarót, háromezer hősugárzót, 1tízezer ágyat és egy élelmiszer-szállító kamiont küldött a helyszínre – írta Akdag.

Folytatás

Forrás: mno.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here