Megint Moszkvába utazik a török államfő

Recep Tayyip Erdogan már negyedszer utazik az orosz fővárosba idén, hogy gazdasági együttműködésről tárgyaljon az orosz elnökkel.

Moszkvába várják a török államfőt hétfőn. Recep Tayyip Erdogan az elmúlt bő fél évben negyedszer utazik az orosz fővárosba, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon.

November elején Oroszország feloldott több olyan kereskedelmi korlátozást is, amelyek megnehezítették török termékek bevitelét.

Egy török étterem 20 évvel ezelőtt nyitott, Moszkva egyik nevezetes és igen forgalmas útvonalán, az Arbaton. Török tulajdonosának mára hat étterme, egy bevásárlóközpontja és egy húsüzeme van Oroszországban.

Az orosz és a török befektetők között közvetítő egyik oroszországi társaság, az RTIB vezetője, Naki Karaaslan azt magyarázza az Euronews riporterének, hogy korábban háromezer török vállalkozás működött ott, de most már csak fele annyian vannak. A korábbi 35-36 millió dolláros éves forgalomnak is csak a felét bonyolítják. Úgyhogy el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudják visszafordítani ezt a folyamatot.

A vízumkényszer sokat rontott a helyzeten.

Amíg szabadon utazhattak, rengeteg török turista érkezett, évente akár 300 ezren is. Most nagyon kevesen jönnek, és ez az üzleti élet minden pontján érezhető, természetesen a vendéglátásban is – teszi hozzá Naki Karaaslan.

A török cégek számára óriási lehetőséget kínál az orosz piac, és az orosz befektetőknek is megérné szerencsét próbálniuk Törökországban, de egyelőre mindnyájan politikai döntésekre várnak.

Forrás: gepnarancs.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here