A hal-tündér

Volt egyszer egy szegény favágó s annak egy fia, aki abból élt, hogy egész nap halászgatott, estére kelve meg eladogatta a halait. Egy borongós napon ágynak fekszik és mert megérezte,hogy közeledik halála, meghagyja a feleségének, hogy fia előtt ne árulja el halászi voltát, meg is halt az öreg nemsokára.
A halász fia ehhez is kezd, ahhoz is kezd, de semmi se sikerül neki. Idő közben anyja is meghal. Felébred egy reggel nagy búsan a legény, se enni, se inni valója és amint össze-vissza keresgél a házban, hogy hátha valami eladni valót találna, hogy hogysem a kezébe kerül az apja halászhorga.
»Bizonyosan halász volt az apám« gondolja a legény és azzal veszi a horgot és neki egyenesen a tengerpartnak. Fog is azonnal két halat, az egyiket eladja, a másikat pedig
megsüti magának. Így tesz ezután mindennap és csak él, éldegél valahogy.
Egy verőfényes napon olyan szép hal került a horgára, hogy eladni is sajnálta, megenni is
sajnálta. Viszi haza, és egy nagy gödröt ás, vizet merít bele és abba tartogatja a halat. Aznap este éhesen feküdt le, másnap reggel már talpon van, elmegy hazulról a dolga után és mikorra este megérkezik, hát az egész ház szépen kitakarítva, kiseperve, rendbe hozva. »Bizonyára a szomszédok cselekedték« gondolja a legény magában.
Másnap megint csak gyönyörködik a halban, azután dolga után lát és amint este megérkezik,
azon mód rendben a háza, de még az udvara is. El-eljátszadozik a hallal, aztán lefekszik.
Reggelre kelve ismét a dolga után lát, de útközben azon tanakodik, hogy vajon melyik jó lélek gondozza oly szépen a háza tájékát. Meglesi, gondolja magában a dolgot, és másnap reggel úgy tesz, mintha elmenne, pedig nagy titokban elrejtőzködik, hogy senki meg ne lássa. Hát uram, nagy Allah, mit látnak a szemei. Abban a gödörben egyet rázkódik a hal és mint egy gyönyörűséges karcsú termetű, villogó szemű leány áll előtte. A halászlegény oda rohan, a halbőrét tűzbe dobja, hogy a leányzó vissza ne varázsolódhassék, a leányt annak rendje és módja szerint megkéri és ki is tűzik a lakodalom napját.
Híre kél a dolognak, a leány nagy szépségének, eljut a hír a padisha udvaráig. Nagy úr a padisha és amint üzeni a halásznak, hogy ő is szeretné azt a csodaleányt látni, illő kísérettel
elküldi jegyesét a szerájba . A padisah odáig van a leány nagy szépségétől és azt üzenteti
a halászlegénynek, hogy ha negyven nap alatt a tenger közepére egy aranyos gyémántos
szerájt oda nem varázsoltat, elveszi tőle a leányzót. Nagy búsan ballag a legény hazafelé
és elmondja a leánynak az ő nagy keservét.
»Ezen ugyan könnyen segíthetünk« biztatja a halból lett lány.
»Menj oda, ahol engem a vízből kifogtál és dobj arra a helyre egy követ. Meg ne
ijedj, ha egy óriás arab jelenik meg előtted, hanem mondd meg neki, hogy a kis úrnője kéreti a fürdőköpenyét. Az arab átad erre neked egy csomagot, amit te beledobsz a tengerbe, a hová a padisah a palotát óhajtja.«
Az ifjú szót fogadott, hívja az arabot, átveszi tőle a csomagot és beledobja a tengerbe. Másnap amint felkel, hát ott a világszép palota, amint kiemelkedik a tengerből. Szalad a padisához és hírül adja neki a dolgot. De ez még nem volt elég a szultánnak. Most meg egy kristályhidat követel. Megint csak a halból lett leány segít a baján. Ismét az arabhoz küldi, hogy kérje el tőle kis úrnője párnáját. A párnát átveszi az arab szellemtől és odaveti a palota elé. Hát egy olyan kristályhíd termett a nyomában, hogy a tengerben levő szerájtól egész a padisah szerájáig vakított az útja. Azon megy a halász a padisához és mutatja neki a nagy csodát. De a szultánnak van egy harmadik parancsa is. Most meg azt kívánja, hogy annyi étel, ital süljön, főjön, hogy az egész világ jóllakjék belőle. De még maradjon is. Megint a lányhoz szalad a legény, megint az segít a baján.

Folytatás >>>

Forrás: Kúnos Ignác: Török mesevilág


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here