Törökország Oscar-díjra jelölt alkotása, az Ayla igaz történeten alapul

Az Ayla című török mozifilmet választották ki, hogy képviselje Törökországot az Oscar- gálán a „Legjobb idegen nyelvű alkotás” kategóriában.

A történet az 1950-es években, a koreai háború idején játszódik. Süleyman Dilbirliǧi őrmester, a török hadsereg katonája találkozik egy árva koreai kislánnyal, Aylával, akit szárnyai alá vesz. A film ezt a szép történetet meséli el, mely a szeretetről és a reményről szól.

A történet szereplői még élnek és élő példái annak, milyen erős kapocs lehet az emberek között a szeretet, annak ellenére, hogy különböző nyelvet beszélnek, más a vallásuk, más népcsoporthoz tartoznak. Az őrmester és a lány évekkel később, 2015-ben találkoztak újra Isztambulban.

Az „Ayla” azt a történetet meséli el, hogy egy fiatal, árván maradt gyerek hogyan boldogul egyedül egy távoli helyen, hogyan tud együtt élni török, dél-koreai és amerikai emberekkel. A film a háború durvaságait is bemutatja a kisgyerek és a török hadsereg egyenruháját viselő katona 65 évvel ezelőtti történetén keresztül.

A filmet Can Ulkay rendezte, producere Mustafa Uslu, zeneszerzője Fahir Atakoǧlu. A főbb szerepeket İsmail Hacıoğlu és Eric Roberts játssza, velük együtt összesen 32 színész szerepel a filmben, melyet a világ minden táján bemutatnak majd a mozik.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here