Milyen volt egy átlagos török lakás Szulejmán idejében?

Mivel Magyarország török kézre került, evidens volt, hogy a török katonák, tisztviselők, akik a magyar ügyekkel foglalkoztak, a hódoltsági területen is laktak.

Ahogyan a Szulejmán című sorozatban a pompát, a csillogást, a gyönyörű kelméket, ékszereket csodálhatjuk, annyira nem volt ez jellemző az átlag törökre, ők nem díszítették túl otthonukat, és nem is tömték tele bútorokkal, ráadásul egy egyszerűbb török családhoz nem tartozott külön hárem, a nők és a gyermekek a család férfitagjaival együtt élt.

Az átlagos városi lakás meglehetősen szerény berendezésű volt, fényűzéssel a törökök körében sem nagyon lehetett találkozni.

A török lakás fő díszei a szőnyegek voltak, melyekkel a tehetősebbek nem csak a padlót, hanem a falakat is beborították.

A kevés ingóságukat ládákban tartották, a vendégeket is ezekre, valamint a dívánra (más néven szofára) ültették, ők maguk inkább a földön ültek.

A lakásokat füstölővel (buhurdán) és rózsavízzel illatosították.

A hidegben a melegebb hazájukból magukkal hozott parázsserpenyő (mangal) köré gyűlt az egész család. Az ezekből kipattanó szikrák gyakran okoztak tüzet. A lakásban külön helységet alkotott a konyha, ahol az edények és egyéb konyhai felszerelések mellett a férfi szerszámait is tartották.

Folytatás

Forrás: www.nokorszak.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here