Egy török férfi azt állítja, 9845 napja böjtöl egyfolytában

Egy, a Törökország nyugati részén, Kocaeli tartományban élő férfi azt állítja, hogy összesen 9845 napja böjtöl, egy napot sem hagyott ki közben.

Az 50 éves Osman Ay, aki egy kis üzletet vezet Kocaeli Gölcük kerületében, arról beszélt, hogy a fordulópont akkor következett be életében, amikor fiatalkorában egy nap ráállt a mérlegre, és az 155 kg-ot mutatott.

„70 kg-ot fogytam 4,5 hónap alatt egy nagyon szigorú diétának köszönhetően, és ezt követően határoztam el, hogy böjtölni fogok” – mondta.

Miután észrevette, hogy napról napra javul egészségi állapota, elhatározta, hogy továbbra is böjtölni fog, és ez most már nem is esik nehezére, mert szervezete teljesen hozzászokott ehhez az életmódhoz.

Osman urat a „böjtölő” néven ismerik a környéken, ezt a becenevet még 21 éves korában kapta.

A böjtölés ramadán idején az iszlám öt pillérének egyike. A további négy pillér a hitvallás, a napi ötszöri ima, az alamizsna és a mekkai zarándoklat. Ramadán idején a muzulmánoknak tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól napkeltétől napnyugtáig, még egy korty vizet vagy kávét sem ihatnak, és cigarettázni sem lehet.

Forrás: Daily Sabah

Kollár Kata – Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here