Game of Thrones-zal buktatták volna meg Erdogant?

Török ügyészek vádként használták fel a sorozat nézését.

A 2016 júliusi Recep Tayyip Erdoğan, török elnök elleni sikertelen katonai puccskísérlet óta zajlanak azok a tárgyalások, amikben a vádak szerint a puccsban, illetve az ellenzéki szervezetekben résztvevő személyeket próbálják meg bíróság elé állítani és elítélni.

Az ügyészek egy egészen furcsa esettel is megvádoltak 5 katona-tanárt, akik a bizonyítékok szerint 2011-ben Trónok Harca részeket vetítettek le diákjaiknak. Mindezt azért, hogy a fiatalok angol nyelvtudását fejlesszék.

De a vádirat szerint valójában Erdogan ellenzéke, amihez ez az öt tanár is tartozott, ezzel csak megsérteni kívánta a törökséget, mivel szexualitást és pornográfiát terjesztettek.

Az ügy azonban végül felmentéssel zárult, mivel a török alkotmánybíróság kimondta: sérült a vádlottak méltányos perhez való joga.

Forrás: noizz.hu


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here